13. rész:

"A valóságban mindez - a rémület, a kétségbeesés, és hogy megszakadt a szívem - pillanatok alatt lejátszódott. De nekem úgy tűnt, a percek sokkal lassabban telnek, mint általában..."

Miután a bátyám elment, Zaynnel voltam a következő pár órában. 

- De most komolyan. Hogy tudnak ilyen hülyeséget leadni? - tette fel a kérdést, mire megráztam a fejem, jelezve ezzel azt, hogy nem tudom. - Borzalmas.

- Az - helyeseltem, majd kivettem a kezéből a távirányítót és inkább kikapcsoltam a tévét. - Süssünk valamit - vigyorogtam rá, mire ő csak felvonta a szemöldökét. Megfogtam a kezét, majd magam után rángattam a konyhába. 

Már épp neki akartam állni a tésztát csinálni, amikor rácsapott a hátsómra a lisztes kezével. 

- Ezt csináld még egyszer, és a hajaddal csinálom meg ugyan ezt  - fenyegettem meg.
- Hah! Majd hajat mosok - mondta egyszerűen, majd megint rám csapott. Belemarkoltam a lisztbe, majd a hajára csaptam a kezemmel. Pár percen belül az egész konyha lisztes volt...
- Na jó. Elég! - kaptam el a kezét, mire bólint, majd a lisztet, ami a kezében volt még a fejemre szórta. - Én is szeretlek - ráztam meg a hajam, majd rá vigyorogtam. 
- Én is - nevetett fel, majd kézen fogott és felcipelt a fürdőbe. Csak annyi volt a baj, hogy miután letusoltunk, azután kellett kitakarítani a konyhát. Hát, mi sem gondolkodunk előre... 

Délután a többiekkel együtt elmentünk egyet csak úgy sétálni. Hah! Komolyan fittnek kell lennem, ha velük mutatkozom, ugyanis elég sokszor előfordult már, hogy futottunk hazáig. 
És ez nem volt másként most se. Nagyszerű program. 
- Filmezzünk - ajánlottam fel. Kiválasztottunk valami vígjátékot, és elhelyezkedtünk a tévé előtt. Film vége felé már sírtunk a röhögéstől, konkrétan az oldalamat fogva fetrengtem... Néha már azon röhögtek a többiek, hogy én hogy röhögök. 
- Stell, fejezd be! Nem bírom - törölgette a szemeit Niall, majd kiterült a padlón. 
- Oké, jól vagyok - mondtam gyorsan, majd nagy levegőt vettem, de újra kitört belőlem a röhögés. 
- Jesszusom - fogta a fejét Zayn. - Fejezd be, mert megfulladnak a többiek a röhögéstől - mondta. - És te is - tette hozzá gyorsan.
- Oké - bólintottam komoly fejjel, majd megpróbáltam visszafojtani a visításom. 
- Jól vagy? - kérdezte, mire megráztam a fejem még mindig a röhögéssel küszködve.
5 kemény perc után lenyugodtunk mindannyian, majd mintha mi sem történt volna tovább tévéztünk.
- Hív David - mondta Zayn, mikor rápillantott a telefonomra. Felkaptam, majd mosolyogva beleszóltam. 
- Szia, Dave. 
- Szia, Stell. Csak azért hívlak, hogy mondjam, hogy most indulunk és hogy ne idegeskedjél...
- Oké - nevettem fel. - Amúgy milyen volt a fellépés? 
- Szuper. Imádtak bennünket.
- Hah! Nem csodálom.
- Na jól van, leteszem. Majd beszélünk. ,Szia - mondta, majd miután én is elköszöntem, bontottam a vonalat. 
Ezek után jött csak az igazi szívből jövő zokogásom. És nem röhögés miatt.

 /Zene: http://www.youtube.com/watch?v=RxabLA7UQ9k/ 
- Csörög a telefonod - szólalt meg Harry olyan negyed óra múlva, mire feleszméltem a tévé figyeléséből és felpattantam a helyemről. Mindenki felém fordult míg kerestem a telefonom, majd láttam, hogy ismeretlen szám. 
- Hallo? - szóltam bele. 
- Jó napot. Ön David Watson húga? - kérdezte valaki. 
- Igen - válaszoltam. - És hol van ő? 
- Ismeri Jason Coxot, és Mark Lewist is? 
- Igen - válaszoltam ismét. - Hol vannak? 
- A kórháztól hívom magát... - kezdte, mire bennem megállt az ütő, Zayn pedig mellém lépett. - Sajnálom, de... Davidnek és a barátainak egy igen súlyos balesetben volt része, amit... Amit nem élt túl egyikőjük sem - mondta, mire én valami mélyről jövő zokogásban törtem ki. Még magam is meglepődtem a hangokon, amiket kiadtam. - Sajnálom - mondta újra, majd lerakta a telefont. 
- Nem! Nem, nem, nem! - ráztam meg a fejem, majd eldobtam a telefont. 
- Mi történt? - riadt meg Liam. Zokogva kitéptem magam Zayn karjaiból, majd kiszaladtam a házból. 
- Stella! - kiabált utánam Zayn, de én nem álltam meg. Két dolgot akartam abban a pillanatban. Egyedül lenni és zokogni. Egyedül lenni, csak hogy ne lássák ahogy zokogok.  Megtörtént az, amitől a legjobban féltem... Meghaltak azok a személyek, akik a legfontosabbak voltak az életemben. A srácokon és a szüleimen kívül. 
Ez a három személy húzott ki onnan, ahol voltam miután meghalt Amy. Most pedig ott leszek  újra.  
- Nem hiszem el! - zokogtam fel újból, majd levágódtam a földre és felhúztam a térdeim, majd átfogtam a kezeimmel és keservesen sírtam. Talán még soha életemben nem zokogtam ennyire. Talán még akkor sem, amikor Amy halt meg. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy tud valami ennyire fájni. Valami, amitől úgy érzem, hogy kiszakad a szívem. Hogy legszívesebben én is meghalnék, csak hogy ne érezzem a fájdalmat... - Utálom ezt a szar életem! - ordítottam zokogva, majd megéreztem, hogy valaki átfogja a derekam. 
- Stell... - motyogta Zayn, majd arcát hajamba temette és éreztem, hogy ő is sír. Felé fordultam, majd zokogva átöleltem. - Annyira... sajnálom - suttogta, mire még jobban sírtam.
- Fáj - tört ki belőlem. Talán percekig vagy talán órákig ültünk ott. Végül felemelt, majd visszaindult velem együtt a ház felé, ahol már ott voltak anyuék is. - Anyu - pillantottam meg, majd odaszaladtam hozzá és zokogva átöleltem. 
- Kicsim... - motyogta, mikor megsimította a hajam. 
Hihetetlen, milyen gyorsan megtud változni az élet pár óra leforgása alatt. Az egyik pillanatban még sírsz a nevetéstől, a másik pillanatban pedig majd' megszakad a szíved és csak zokogsz.
Apuhoz is odamentem, majd megöleltem.
- Tudom mi jár a fejedben... - suttogta, mikor megölelt. - De nem szabad feladni... Volt már ilyened! Emlékezz, milyen volt... Túlélted. És ezt is túlfogod - motyogta. - Nem fogjuk hagyni, hogy azt tedd, amit most akarsz. Soha! Tőlem lehetsz depressziós vagy akármi... De NEM fogsz meg...halni - fejezte be rövid monológját, amitől csak még jobban a sírás jött rám.
- Szeretlek, apu - engedtem el, majd könnyeimen át ránéztem. 
- Hazamegyünk. Jössz vagy itt maradsz? - kérdezte anyu, majd végigsimított az arcomon.
- Maradok, ha nem gond. 
- Szeretlek - ölelt meg, majd apuval együtt elhagyták a házat. 
- Felmegyek - motyogtam, majd könnyeimen keresztül ránéztem a fiúkra, akik eddig meghúzták magukat. Az ő szemük is könnyes volt, amitől csak még jobban sírhatnékom támadt. 
- Megyek veled - állt fel Zayn.
- Nem kell. Csak... - vettem egy nagy levegőt. - Csak egyedül akarok maradni, ha nem gond - próbáltam mosolyogni rá, de nem igazán ment. Bólintott, majd odajött és megölelt.

Fent a szobában zavartalanul zokoghattam, miközben lejátszódott előttem minden, ami Daviddel kapcsolatos. Az egész eddigi életem... 
Amikor meghalt Amy, akkor is egy "Csak egyedül akarok maradni" mondattal kezdődött minden. Aztán csak még rosszabb lett. Azt hiszem, ez még annál is rosszabb lesz. 
"Na, látod?! Én megmondtam, hogy nem lesz semmi bajom." - ugrott be David mondata, még múlt napról. 
- Miért? Miért kellett még őket is elvenned tőlem? - fordultam a plafon felé, majd zokogva eldőlök az ágyon. Kezemmel csapkodni kezdtem körülöttem, majd rájöttem, hogy még sem olyan jó egyedül lenni, ezért lerohantam az emeletről, majd az első srác nyakába borultam, aki épp Louis volt. Szorosan megölelt, majd hagyta hogy kisírjam magam. 
- Jobb már? - kérdezte, mikor kissé lecsillapodtam. Azt hiszem elfogytak a könnyeim...
- Egy kicsit - bólintottam, majd elengedtem és ránéztem. - Bocsi...
- Ugyan - legyintett, majd letörölte a könnyeimet. Kisem kell mondaniuk hogy "Sajnálom", mert látom rajtuk, hogy tényleg sajnálják, ami történt. 
- Szeretlek titeket, srácok - néztem rájuk könnyes szemmel, mire Niall felállt és odajött hozzám, majd kitárta a karját.
- Akarsz egy nagy Horan ölelést? - vonta fel a szemöldökét, mire erőtlenül elnevettem magam és bólintottam, majd hozzábújtam. 
- Én is! - állt fel Liam. 
- Te nem kapsz - rázta meg a fejét Niall. 
- Nem is kell, te majom - fújtatott, majd miután elengedett Niall, odajött hozzám, és megölelt.
- Na, menj arrébb Liam. Jön Harold cica - mondta Harry, majd szorosan megölelt, belőlem pedig újra kitört a sírás. - Ennyire rosszul ölelek?
- Nem, te barom - mondtam sírva, mire felnevetett és arcát a hajamba temette. Elengedett,  majd átvette a helyét Zayn.
Lehajolt, majd felkapott a karjaiba és megcsókolt. 
- Szeretlek - motyogta az ajkaimba.
- Én is téged - csókoltam meg újból, majd nyakába temettem az arcom. Mintha arra az időre elfelejtettem volna, hogy mi történt. Kár, hogy csak arra az időre.
Majdnem egész éjszakát végig sírtam, amikor viszont elaludtam, akkor meg olyan félóra múlva fel is riadtam. És ez csak még rosszabb lesz... 

Hát... Csoki:DD<3 Itt van/volt az új rész:D Ezt a részt komolyan úgy írtam meg, hogy vagy sírtam, vagy sírva nevettem. Egy élmény volt megírni, de komolyan:DDDD
Nos...A másik blogomat is lehet olvasni:DD Meg feliratkozni rá, meg kommentet írni hozzá..:DD Meg persze ide is:DDD:33 
Na, pacsi!:3