16. rész:

(*-----------------------*♥)

                                               
- Stell, ébredj! Itt van Amy - hallottam reggel Zayn hangját. Morogva belefúrtam a fejem a párnába, mire felnevetett és egy puszit nyomott az arcomra. 
- Ki az ágyból! - tört be hozzánk Amy, majd lehúzta rólam a takarót. 
- Megőrültél? Megfagyok! - nyafogtam, majd fújtatva felültem. 
- Bocsáss meg, ha megzavartalak így délelőtt 11-kor...
- Hajnal - szóltam közbe.
- ...De el kell mennünk vásárolni, mert holnap este buliba megyünk!
- Én nem tudok róla... - töprengtem.
- De most már tudsz! Szóval told ki a segged a fürdőbe, rakd rendbe magad, aztán öltözz fel és induljunk! - kiabált rám, amitől hátrahőköltem.
- Hát nem édes ilyenkor? - súgtam Zaynnek, aki csak nevetve megrázta a fejét, majd kimenekült a szobából. 
Alig fél óra múlva már indulhattunk is vásárolni.

- Oké. Ez a ruha legyen, vagy ez? - mutatott fel először egy zöld, majd egy kék koktélruhát. Egyébként mind a kettő ugyanúgy nézett ki, csak a színük különbözött.
- Legyen a kék! - mondtam határozottan, ő pedig bólintott, és visszarakta a zöldet a helyére.  
Ugyanolyan ruhát vettem én is, csak feketében. Miután megvettünk minden kiegészítőt, meg vettünk pár cipőt is, hazaindultunk. A kocsiban végig énekeltük az utat, és röhögve szálltam ki a srácok háza előtt. 
- Tartasz nekünk bemutatót? - kérdezte Harry, miután meglátta hogy hazaértem. Zayn finoman tarkón csapta, majd rám mosolygott, mire felnevettem és megcsóváltam a fejem. 
- Maximum nekem tart - mondta Zayn egy széles mosoly kíséretében. 
- Csak szeretnéd - mosolyogtam rá.
- De még mennyire - vigyorgott, majd átölelt és megcsókolt. 
- Majd még eldől... - dünnyögtem mosolyogva, és ismét megcsókoltam.
- Menjetek szobára! - dalolta Louis, majd elslisszolt mellettünk és bement a konyhába. 
- Vagy csináljátok itt - mutatott a padlóra Harry. 
- Hülye! - dünnyögtem, majd felnevettem. Elengedtem Zaynt, majd felkaptam a cuccokat és felbaktattam az emeletre. 

                                                                              ***
Március van. És épp egy buliba készülődök... 
- Így jó - simítottam végig utoljára a ruhámon, majd belenéztem a tükörbe. - Nem. Mégsem - ráztam meg a fejem, de ekkor lépett be Zayn. - Istenem! Mindig is utáltam az ilyen ruhákat! - kezdtem nyavalyogni.
- Pedig mindig is jól álltak az ilyen ruhák.
- Szerinted. Szerintem viszont nem! - fújtattam. - Utálom!
- Mondom, hogy jól áll - mosolygott rám.
- Tényleg?
- Igen. Gyönyörű vagy - ölelt át.
- Azért ne túlozzunk - mosolyodtam el, majd felnéztem rá. 
- Nem túlzok - rázta meg a fejét. - Tudod... - vakargatta meg a tarkóját, mintha csak a szavakat keresné. - Nekem mindenhogy gyönyörű vagy... - emelte rám a tekintetét. - Gyönyörű vagy ebben, és az összes ilyen fajta ruhában. Abban, amit itthon használsz, amikor csak felveszel egy pólót meg valami melegítőt... Gyönyörű vagy ruha nélkül... De szerintem az én ruhámban vagy a leggyönyörűbb...
- Elfolyik a szemfestékem, szóval fejezd be - nevettem fel, miközben a szemem törölgettem.
- Nem érdekel. Majd újból kifested magad - vigyorgott rám. - Egyébként smink nélkül is gyönyörű vagy. Meg amikor hisztis állapotodban vagy, amikor sírsz, amikor nevetsz... Amikor épp megvagy sértődve. Mindenhogy gyönyörű vagy! Számomra a legszebb, legcsodálatosabb nő - mondta, majd megcsókolt. - Még nem fejeztem be - mormogta.
- Oké. Te sminkelsz ki - jelentettem ki vigyorogva, mire mosolyogva bólintott.
- Tudod milyen nap van? - kérdezte.
- Hétfő? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 
- Hétfő... - bólintott. - De 1 évvel ezelőtt én mentem érted a suliba - emlékeztetett. 
- Te jó ég! De rég volt... - töprengtem el. - Mi minden történt azóta. 
- Bizony - bólintott. 
- Úristen! Emlékszem mennyire nem akartam összejönni veled, nehogy újságban szerepeljek - vigyorogtam. - Aztán... Aztán beléd szerettem... 
- Ahogy én is beléd - mosolygott rám. 
- Emlékszem az Ed Sheeran koncertre. Ott voltál... - tört fel egyre több emlék. - És úristen, mennyi mindent kiszedtél belőlem, csak hogy megismerj... - gondolkodtam. - Az első nap, amikor veled aludtam... Ú, az jó volt - bólintottam komolyan, majd elvigyorodtam. - Amikor megláttad a képeket magadról a telefonomban. 
- Na. Az jó volt - nevetett fel. 
- Aztán reggel majdnem halálra csikiztél... - fintorodtam el, majd felnevettem. 
- Szerintem jó buli volt. 
- Emlékszem a tanulásra. Igaz, nem is nagyon figyeltem rád... 
- Én pedig emlékszem, hogy mindig elakartál olvadni a mosolyomtól - vigyorgott rám.  
- Tényleg. Szerencsére már megszoktam. Aztán ott aludtál nálunk éss párna csatáztunk... Szét vertem a hajad - vigyorogtam. 
- Aztán rám estél... És emlékszem, utána kaptam tőled egy pofont.
- Igen, mert fogdostál! - néztem rá "csúnyán", majd felnevettem. - De utána rám feküdtél. 
- Az is jó volt - vigyorgott szenvtelenül. 
- Másnap majdnem elkéstem miattad a suliból - emlékeztem vissza. 
- Éhes voltam! A reggeli a legfontosabb étkezés... 
- Voltunk vidámparkban is... Aztán elmentetek. 
- Az idő alatt meg álmodoztál... 
- Úristen! Tényleg. Azok az álmok...
- Jók voltak, mi? - vigyorgott perverzül.
- Nagyon - bólintottam nevetve. - Szóval... Elmentetek. Aztán David... Elvitt hozzád - kutakodtam az emlékeim között. 
- Pontosan. És aztán jöttek oda a többiek is, mert már hiányoltak téged... És horrorfilmet nézünk.
- Mindig téged ölelgettelek.
- Ez azóta sem változott - mosolygott. 
- Hmm.. Ez igaz. De... Ezek után megint elmentetek két hétre - emlékeztem vissza. - Aztán a nyakadba ugrottam abban a parkban. Aztán idejöttünk... És üvegeztünk - vigyorogtam fel rá. 
- Igen. Nos, khm... Az... Jó volt.
- Szerintem is - bólintottam. 
- Aztán velem aludtál. Mert féltél. Aztán hazudoztunk...
- Mi? - kérdeztem értetlenül.
- Tudod, amikor megkérdezted, hogy jelentett-e valamit az a csók.
- Ja, tudom - esett le végül. - Igen. Hazudoztunk. Másnap megint jöttél értem a suliba, és aztán pedig két hónap múlva leérettségiztem... 
- Emlékszel a szülinapi bulidra? - kérdezte szélesen vigyorogva.
- Emlékszem. Úristen! Még most is homályos hogy kerültem Harry mellé - nevettem. - Ott volt még az érettségis bulim... Mennyit táncoltunk - vigyorogtam boldogan. - Aztán másnap...
- Megölt a féltékenység Harry iránt - emlékezett vissza.
- Nos... Khm... Sajnálom. Ő kergetett - védekeztem feltartott kezekkel, mire felnevetett. - De  aztán megint veled aludtam.
- Akkor beszéltük meg, hogy velünk leszel a nyáron... 
- Aztán a következő nap...
- Énekeltem neked - vigyorgott zavartan.
- Amit én imádtam - mosolyogtam rá. - Olyan... aranyos voltál. Vagyis mindig az vagy, de akkor nagyon az voltál - nevettem fel, majd átkaroltam a nyakát. 
- Aztán pár nap múlva bejelentettük, hogy a barátnőm vagy...
- Utána jött a nyár... 
- Párizs.
- Imádtam - mosolyogtam boldogan. Aztán lehervadt a mosoly az arcomról és könny szökött a szemembe. - Hazajöttünk... David, Jason és Mark pedig... - motyogtam szipogva. 
- Fejezd be! Ne mondd tovább - fogta két keze közé az arcom, majd megcsókolt. - 1 évvel ezelőtt volt, életem legjobb napja. Mondjuk, azóta minden napot imádok - mondta. - Azt hiszem... A legjobb dolog ami velem történhetett az az, hogy... Megismertelek - suttogta.
- Szeretlek - mormogtam, majd megcsókoltam.
- Én is szeretlek - mosolygott rám. - Most pedig gyerünk le, mert szerintem kezdenek aggódni a többiek. 
- Nekem még ki kell festenem magam, újból - néztem rá.
- Ja, tényleg. Azt mondtad én csinálom... 
- Csak vicceltem - nevettem fel. - 5 perc és megyek - mondtam. Bólintott, majd ki ment a szobából, én pedig pár perc alatt újból kisminkeltem magam. 

- Nem iszol? - kiabált nekem Liam, mire csak megráztam a fejem. Mosolyogva bólintott, majd táncolt tovább. Fejem Zayn mellkasának döntöttem, majd vigyorogva néztem Harryre, aki épp fényképezett bennünket. 
- Külön mappám van rólatok, ember - jött oda hozzánk vigyorogva. 
- Nagyszerű - bólintottunk Zaynnel. 
- Nem akarjátok megnézni? - vonta fel a szemöldökét. 
- Ó, dehogyisnem - vigyorodtam el, majd kikaptam a kezéből a telefont és megkerestem a képeket. Mosolyogva néztük a képeket, és közben úgy éreztem én vagyok a világon a legboldogabb ember. Sosem hittem volna, hogy valaha is lehetek ilyen boldog. És ezt mind Davidnek köszönhetem...
Leragadtam egy képnél. Vigyorogva néztem, ahogy Zayn letérdel elém a képen, még a nyáron, Hawaiion. 
- Nem is tudtam, hogy ezt is lefényképezted...
- Én mindent megörökítettem rólatok - vigyorgott rám Harry. - És... Remélem még sok kép fog készülni - mosolygott, majd elvette tőlem a telefont és elsétált tőlünk. 
- Hát, én is remélem - mosolyogtam fel Zaynre. 
- Mennyi kép készülhet életünk végéig? - töprengett el. 
- Minden nap egy... - mondtam.
- Harrynek lesz dolga - vigyorgott le rám, majd megcsókolt. Vigyorogva dőltem neki a mellkasának, és öleltem meg. Hmm. Életem legszebb napja, a világ legjobb pasijával. Hmm. Szebb életet nem is képzelhetnék el magamnak... 

Nos, ennyi volt ez a blog:) Nem tűnök el, a másik kettőt még végig fogom írni. És gondolkodom most megint egyen:DD:3. Ezt befejeztem, szóval... Pacsi!xx:)

15. rész:

                                                             *2 hónappal később*

Nos, miután "felépültem"... Amy került depresszióba. Mármint nem azért, mert én "felépültem", hanem mert szakítottak Niallal. Mindketten azt mondták, hogy "Nem működött köztünk". Ühüm. Nem működött. Gondolom Amy szerint sem, azért lett depressziós. Nos, aznap Niallt lekiabáltam, aztán felrohantam Amyhez, aki épp sírt, aztán elzokogta nekem, hogy ne hibáztassam Niallt. Szóval később bocsánatot kértem tőle, mire ő először konkrétan leüvöltötte a fejem, hogy "Ne szóljak bele az ő dolgukba!" (!) Hah. Itt én is ordítozni kezdtem vele a "Bocsáss meg nekem, hogy kiálltam a barátnőm mellett!" szöveggel. Ezek után mind a ketten pislogás nélkül meredtünk egymásra pár percig, majd ő benyögött egy "Sajnálom"-ot. Én pedig megbocsátottam. Természetesen... 
De így majdnem két hónap után Amy is "felépült". 
Egyébként, beköltöztünk a fiúk közös házába végleg. Szóval, most már így hatan élünk együtt. Én és a srácok. Nos, igen. Érdekes napjaink szoktak lenni... Főleg, amikor rájuk jön az 5 perc és olyan hülyeségeket szoktak beszélni, hogy már szinte sírunk a nevetéstől.

Egyébként miközben én a mély depressziómban voltam, tél lett. De olyan tél, hogy konkrétan kilépek a hidegbe és odafagyok a lépcsőre. 
- Jössz ki? Megyünk hógolyózni - mondta Niall csillogó szemekkel.
- Menjetek! Én tuti, hogy nem megyek. Megfagyok.
- Jó, de ha meggondolod magad... - próbálkozott.
- Nem fogom - mondtam. Niall kiment, majd ahogy gondoltam, bejött helyette Zayn.
- Gyere ki... - kezdte.
- Vagy ha nem? - vontam fel a szemöldököm. 
- Akkor kénytelen leszek kivinni téged - indult felém, én pedig reflexből hátrálni kezdtem.
- De... Tudod, hogy utálom a havat! - vágtam be a durcát, majd megtorpantam és összefontam a kezeimet a mellkasomon. 
- Tudom - bólintott, majd megállt előttem. - De nem emlékszel mit ígértem még tavaly? Tartozom egy fürdetéssel - vigyorgott.
- Este ráér - legyintettem, mire felnevetett. 
- Ha nem jössz ki egyedül, öten jövünk be érted - "fenyegetett" meg. 
- Megijedtem - forgattam meg a szemeimet vigyorogva. - Oké. Kimegyek 5 percre, de csak mert ilyen "szépen" kértél meg rá - fújtattam, majd finoman arrébb toltam és kikerültem. Elkapta a karom, visszahúzott magához, majd megcsókolt.
- 10 perc - mormogta.
- Megfogok fagyni.
- Majd felolvasztalak - kacsintott rám, mire felnevettem. 

- Oké. Kezdődik. Két csapat van. Az egyikben Harry, Stell és én. A másikban pedig Lou, Niall, és Zayn - csapta össze a tenyereit Liam. 
- Hééééé! - háborodtam fel. - Kimondta, hogy én játszani is akarok?? 
- Miért? Nem akarsz? - kérdezte Liam, majd válaszra sem várva, megvonta a vállát. - Késő! 
- De... - kezdtem volna tiltakozni, amikor egy jól irányzott hógolyó eltalálta a kezem. - Ki volt? MOST jöjjön ide! - kiabáltam, majd elindultam a leggyanúsabb személy felé, aki Niall volt. Lehajoltam, majd összekapartam egy kis havat, és golyót gyúrtam belőle. Oké, köztudott, hogy bénán dobok, és nem tudok célozni... De azon, hogy Niall 2 méterre állt tőlem, és még akkor sem találtam el, enyhén meglepődtem.
- Béna! - kiáltotta Nialler, majd lábon dobott. A hátam mögé nézett és valakinek nagyon mutogatott, mire megfordultam és láttam, hogy Zayn épp dobni készül. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd futásnak eredtem, ő pedig utánam szaladt. Nevetve szaladtam a kertben körbe-körbe, hátam mögött Zaynnel, néha egy-egy hógolyó elől elhajolva. 
- Meddig fogócskázunk még? - kérdeztem hátrafelé fordulva. 
- Nem tudom. Mikor akarsz megállni? - kérdezte Zayn.
- Most - torpantam meg, mire Zayn nekem jött és elterültünk a hóban.
- És akkor most jön az, hogy... - dobott rám egy adag havat, mire nevetve mellkason bokszoltam. Vagy 5 percig a hóban fetrengtünk, a többiek pedig vigyorogva figyeltek bennünket. 
- Elég, elég, elég! - tartottam fel a kezem. - Azt hiszem ez több volt mint 10 perc - mondtam. Mosolyogva felállt, majd engem is felhúzott. Szétfagyva és vizesen mentünk be a házba mindannyian. Vacogva ballagtam fel a szobámba, száraz, meleg ruhát keresni. Miután átöltöztem, lekullogtam vissza a többiekhez, a kanapéra ülve pedig, Zaynhez bújtam. 
- Ha beteg leszek, téged foglak hibáztatni - motyogtam mosolyogva. 
- Oké - bólintott, majd még szorosabban ölelt magához. 

- Én szerintem elmegyek aludni - álltam fel Zayn mellől, pár óra beszélgetés után. 
- Megyek én is - pattant fel Zayn.
- Aludni - szögeztem le.
- Aludni - bólintott komolyan.
- Ne túl hangosan "aludjatok" - mutatott idézőjeleket a levegőben Harry.
- Fogd be, Harold - szóltam rá mosolyogva. Álmosan jó éjszakát kívántam a többieknek, majd kézen ragadtam Zaynt, és magam után vonszoltam a szobánkba. Bedőltem az ágyba, és miután Zayn is beszenvedte magát mellém, hozzábújtam. 




Csokolááádé!:3 
Nos, sajnálom, hogy megint ennyit késtem az új résszel. De... Tudjátok, suli meg minden... 
Szerencsére itt az utolsó hééét.*--* És nyáár*-*. És gyakrabban fogok részt hozni a... A másik blogomra. Ugyanis ezen ez volt az utolsó előtti rész... Egyszerűen már nem tudok mit írni, kifogytam az ihletből! :c Sajnálom. :c  
De ... Ott a másik blogom, meg a harmadik, ami mondjuk, szünetel, de majd azt is folytatom egyszer... Meg most megint egy új történeten gondolkodom..:D Nos, igen. Ez van:s
Foooogggalmam sincs mikorra fogom hozni az új részt. Lehet, hogy még ezen a héten, lehet, hogy két hét múlva... 
Nos, ennyit akartam:D Pacsi.! xx. 

...Még 1 blog:D.

Nos, nem akarlak titeket zaklatni a blogjaimmal, de... Van még 1, amit nem tudom észre vetettek-e... Ugyanis egyszer már kitöröltem, mert úgy vettem észre, hogy nem olvasta senki. Nos, izé... Itt a link: http://shutupandletmekissyou-1d.blogspot.hu/ <- Harrys blog!:D Nos, igen... Szóval, ez most szünetel, mert három blogot nem tudok vezetni, mert egy idő után tuti keverném őket és akkor volnának nagy kavarodások, amik ugye nem volnának jók.... Oké, szóval izé. Ezt is lehet olvasni, meg kommentelni is meg pipálni is, meg minden egyéb:D Feliratkozni rá, stb. Naaa, ennyit akartam! Pacsiii!:')

Új blog!:3

Csokii!:) Szóval, új blog. Ki van rakva ide is, de azért gondoltam kiírom.

Zaynes blog! Belehet nézni, lehet komizni stb..:DDD

Link: http://ihatethatiloveyou-zaynmalik.blogspot.hu/. Na, ennyi:DDD Pacsi:)!

14. rész:

"Azt hiszed nekem nem fáj? Fáj, és sokáig fájni is fog. Aztán eljön majd az a pillanat                 is amikor minden fájdalom nélkül azt fogjuk mondani: emlékszem, volt egyszer egy  barátom..."

*3  hónappal később*

Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy nem lesz olyan nagy fájdalom, mint amit régebben is átéltem. Nos, ebből semmi sem lett. Ebből az érzésből. Talán még jobban is fáj. Minden nap egyre nehezebb. Totál depresszió. 
Elmúlt három hónapom napjai azzal teltek, hogy ültem a szobámban, és néztem ki a fejemből. Vagy sírtam. Nos, a második többször történt meg. Néha úgy éreztem nem bírom tovább. Hogy feladom. De aztán eszembe jutnak apu szavai, amit aznap mondott, amikor Davidék meghaltak. Azt mondta lehetek depressziós - hát, ez meg is történt -, de nem adhatom fel.
Nem fogom feladni. Csak azt nem tudom, hogy fogom össze szedni magam. És mikor?! Napok, hónapok, évek múlva? Jó kérdés... 
Újra megtettem. Megtettem azt, amit pár évvel ezelőtt. Megvágtam magam. Nem fájt. Szinte élveztem, ahogy a vérem végig folyik a karomon, majd lecsöpög a földre. Igen, élveztem. Szinte késztetést éreztem az iránt, hogy minden üvegből készült tárgyba beleverjek egy nagyot. Vagy hogy egy pengét keressek. Egyébként időközben a fiúk közös házában telepedtünk le, ugyanis itt mindenki együtt lehet. Általában mindig volt velem valaki. Valamelyik fiú, vagy éppen Amy. Vagy a szüleim. De senkitől sem lettem jobban. Teljesen... Elvesztem. Újra magamba fordultam. Mint akkor. Nem tudom kinek kibeszélni magam. A fiúk nem olyanok, jó mondjuk, biztos, hogy meghallgatnának meg minden, de nem... Akkor sem. Ő a bátyám volt. Vele... Vele mindent megtudtam beszélni. 
Nem beszélek. Nem tudnak velem mit csinálni. Néha csodálkozom, hogy még bírják velem idegekkel. 

- Mit csináltál már megint? - kapta el a kezem Zayn, amit egyébként próbáltam előle rejtegetni. - Térj már észhez, a rohadt életbe! - kiabálta le a fejem, mire nekem megeredtek a könnyeim. Kiment az ajtón, majd bevágta maga mögött. Megszoktam már, hogy általában ezt csinálja, de nem hibáztatom érte. David is ilyen volt velem akkor...
Csodálkozom, hogy még nem szakított velem. Már azért sem hibáztatnám...
Lentről halk mormolás hallatszott fel, majd dobogás és kinyitódott az ajtóm. Zayn lépett be, kezében orvosi cuccokkal. Idegesen levágta magát mellém, majd elkapta a karom és tanulmányozni kezdte a kezem. 
- Ez neked jó? - emeli rám a tekintetét. - Meddig fogod még ezt csinálni? - kérdezte. - Bár, hiába kérdezem, úgy se válaszolsz. Megszokhattam volna már - sóhajt fel. Tudom, hogy már ő sem bírja sokáig idegekkel, és akkor robbanni fog. Talán még szakít is, és elhagy. Itt hagy. Vagyis haza visz, és ott hagy. Én pedig akkor tuti, hogy feladom. 
Pár perc múlva betekert kézzel ültem tovább a helyemen, folyamatosan patakzó könnyeimmel együtt. Össze kell szedned magad! Zayn kedvéért. A srácok kedvéért. Amy kedvéért. És a szüleid miatt is... 
Zayn felsóhajtott, majd felállt és indulni készült. 
- Maradj! - mondtam csendesen. Hmm. Megszólaltam. Haladok. Megállt, majd várt. - Kérlek! - leheltem. Visszafordult, majd elindult felém. Leült mellém, majd magához vont. 
- Már azt hittem, elfelejtetted hogy kell beszélni - nevetett fel halkan, majd egy puszit nyomott az arcomra. Erőtlenül elmosolyodtam, majd fejem a mellkasára hajtottam. - Mit csináljak, hogy olyan legyél mint régen? - kérdezte halkan. 
- Csak... Csak maradj velem - motyogtam. - Örökké - suttogtam, majd felnéztem rá. 
- Nem készültelek elhagyni - nézett a szemembe, majd elmosolyodott. - Szeretlek - mormogta, majd letörölte könnyeim és megcsókolt. 

                                                                               ***

Pár hét múlva, amikor még mindig nem tudtam összeszedni magam és azt hiszem épp szerdai nap volt, halk mormolást hallottam lentről, majd egyre erősödött Amy hangja. Végül feltrappolt, majd berontott hozzám és elhúzta a függönyt. Azt hiszem elege lett. A kintről beszűrődő fény miatt hunyorognom kellett, ugyanis elég rég volt elhúzva a függönyöm. Rég láttam napot. 
- Na, elég ebből! - állt meg az ágyam végénél és csípőre tette a kezét. - Stella Watson! Szedd össze magad, vagy ne akard megtudni mit fogok veled csinálni! Elmentek és nem fognak visszajönni! Nem tudsz ellene mit tenni! Fogd már fel! Hiába marcangolod magad, attól még nem jönnek vissza! Attól még nem lesz jobb! Gondolj vissza, milyen érzés lehetett a bátyádnak látni téged, amikor meghalt a legjobb barátnőd! Akkor most gondolj bele, milyen nekünk látni téged! Zaynnek. A srácoknak. A szüleidnek. Nekem! Van rá pontosan 1 kibaszott napod, hogy összeszedd magad, mert ez így... - mutatott körbe a szobában. - Nem mehet tovább - csóválta meg a fejét, majd kivágtatott az ajtón és bevágta maga mögött. Felsóhajtottam, majd eldőltem az ágyon. 
- Össze kell szednem magam - mormogtam, majd hirtelen felültem, amibe beleszédültem. Letettem a talpam a padlóra, majd felálltam. Komolyan, mintha akkor keltem volna fel három hónapja először. Pedig nem. 
Lesütött szemmel mentem le az emeletről. Szégyelltem magam. Olyan érzésem volt, mintha csak magammal foglalkoztam volna. Sajnáltattam magam. Pedig nem akartam. Pont, hogy nem akartam sajnálatot. És mégis azt kaptam a legtöbbet. De az én hibám. Minden az én hibám, ami ebben a pár hónapban történt...
Pulóverem ujját nyújtogatva - csak hogy takarja a sebeimet, amiből nem kevés volt -, lépkedtem a kanapé felé, ahol a srácok halkan beszélgettek. Niall felkapta a fejét, mire mindenki felém nézett. Megtorpantam, majd megköszörültem a torkom. 
- Srácok... - kezdtem halkan, mire mind érdeklődve figyeltek, Amy kivételével, aki csak önelégülten vigyorgott. - Sajnálom... Mindent - tártam szét a karom, majd felsóhajtottam. 
- Nem kell sajnálnod semmit - rázta meg a fejét Liam. 
- Igazatok van - sóhajtottam fel újból. - Attól még nem jönnek vissza, hogy én ilyen vagyok. Össze kell szednem magam - mondtam, ők pedig csak helyeslően bólogattak. - Tudom, hogy hülye voltam... És... tényleg sajnálom - tettem hozzá. 
- Tényleg nem kell sajnálni semmit! - mosolyodott el Loui. 
- És Amy... - fordultam barátnőm felé, mire vigyorogva felállt majd rám nézett. - Köszönöm. Köszönöm, hogy eleged lett és bejöttél hozzám, mert még ebben a pillanatban is ott feküdnék az ágyban - borultam a nyakába szipogva, mire felnevetett, majd szorosan megölelt.
- Csak ne sírj - sóhajtott fel, miközben a hátam simogatta. - Eleget sírtál az elmúlt akárhány hónapban - tolt el magától, majd rám mosolygott. Letöröltem a könnyeimet, majd bólintottam. Amy visszaült a helyére, én pedig Zaynhez kullogtam, majd rávetettem magam. Mármint... Nem úgy... Hanem leültem mellé, majd olyan szorosan, amennyire csak tudtam, megöleltem. 
- Nem hagytál el... - kezdtem.
- Nem - simította meg a hajam. 
- Pedig megérdemeltem volna.
- Őszintén? Igen! - bólintott. - De nem hagytalak el.
- Sajnálom - sóhajtottam fel.
- Ugyan - legyintett. - Maximum száz évet öregedtem majdnem 4 hónap alatt - tette hozzá, mire felnevettem.
- Úristen! Ez te voltál Stella? Stella nevetett! Erre kajálni kell - állt fel Niall, majd kirohant a konyhába. 
- Ez hülye - néztem utána, mire mindenki felnevetett. 
- Hallottam! - kiabálta ki Niall, mire halkan felnevettem, majd utána mentem. Felvont szemöldökkel meredt rám, mire kitártam a karom, abban bízva hogy megölel. - Lehülyéztél! - mondta sértődötten.
- Bocsánat - néztem rá szomorúan, mire felnevetett, majd megölelt. 
- Olyan hülye vagy - suttogta, nekem pedig könnybe lábadt a szemem. - Ez mire volt jó? - kérdezte halkan, amikor megnézte a kezem. - Ismétlem. Olyan hülye vagy - sóhajtott fel, majd újból megölelt. 
- Tudom - bólintottam, majd elengedtem, mert hirtelen rádöbbentem hogy éhes vagyok és megláttam a hűtőt. Konkrétan arrébb löktem Niallt az utamból, majd kitártam az hűtőajtót. Niall felnevetett, majd odajött mellém és velem együtt a kajákat kezdte vizslatni.
- Kell ez és ez. És ebből is egy kicsi. Meg ebből. És úristen, ez mikori? Jesszusom, dobd már ki! Oké, akkor kell még ebből, meg ebből. Asszem' ennyi. Meg még ebből is egy kicsi - mondtam a hűtő előtt állva, majd a kajákat Niallnek adogattam, aki tovább rakta az asztalra. 
- Jó étvágyat - vigyorodott el, amolyan "Úgy sem tudod mind megenni" stílusban.
- Köszönöm - bólintottam, egy "Na, azt csak te hiszed" stílusban. Kemény 1 óra alatt elpusztítottam mindent. Niall röhögve megveregette a vállam, majd a tányéromat a mosogatóba rakta, ugyanis én képtelen lettem volna rá.
- Meghalok - jelentettem ki a hasamat fogva, majd az lefejeltem az asztalt. 
- Én megmondtam, hogy ne egyél meg mindent!! Nem megmondtam? De megmondtam! - csörtetett be a konyhába Amy.
-  5 perc és jobban leszek - sóhajtottam fel, majd megpróbáltam felállni, ami végül sikerült is. - Nos, jobban vagyok. Van még kaja? - kérdeztem, mire mindannyian felnevettek. 




Csokoládéé:D! Nos, bocsánat, hogy ilyen későn hoztam részt, de vagy nincs ihlet, vagy nincs időm:D Ha van ihlet, nincs idő, ha van idő, nincs ihlet:D... Nos, igen.. Ez a rész nagyon gyér lett,szóval bocsikaa:o. Egyébként ez a blog, nem lesz szerintem több 20 résznél, szóval már nagyon a vége felénél járunk... Egyébként a 'Shut up and let me kiss you!' blogomat kitöröltem... Van helyette másik:DDD Amit még csak megcsináltam, de nem kezdtem el írni... De ott van! Szóval, majd azt is lehet olvasni, meg ilyesmi. Naaaa ennyi. Pacsi!:')

13. rész:

"A valóságban mindez - a rémület, a kétségbeesés, és hogy megszakadt a szívem - pillanatok alatt lejátszódott. De nekem úgy tűnt, a percek sokkal lassabban telnek, mint általában..."

Miután a bátyám elment, Zaynnel voltam a következő pár órában. 

- De most komolyan. Hogy tudnak ilyen hülyeséget leadni? - tette fel a kérdést, mire megráztam a fejem, jelezve ezzel azt, hogy nem tudom. - Borzalmas.

- Az - helyeseltem, majd kivettem a kezéből a távirányítót és inkább kikapcsoltam a tévét. - Süssünk valamit - vigyorogtam rá, mire ő csak felvonta a szemöldökét. Megfogtam a kezét, majd magam után rángattam a konyhába. 

Már épp neki akartam állni a tésztát csinálni, amikor rácsapott a hátsómra a lisztes kezével. 

- Ezt csináld még egyszer, és a hajaddal csinálom meg ugyan ezt  - fenyegettem meg.
- Hah! Majd hajat mosok - mondta egyszerűen, majd megint rám csapott. Belemarkoltam a lisztbe, majd a hajára csaptam a kezemmel. Pár percen belül az egész konyha lisztes volt...
- Na jó. Elég! - kaptam el a kezét, mire bólint, majd a lisztet, ami a kezében volt még a fejemre szórta. - Én is szeretlek - ráztam meg a hajam, majd rá vigyorogtam. 
- Én is - nevetett fel, majd kézen fogott és felcipelt a fürdőbe. Csak annyi volt a baj, hogy miután letusoltunk, azután kellett kitakarítani a konyhát. Hát, mi sem gondolkodunk előre... 

Délután a többiekkel együtt elmentünk egyet csak úgy sétálni. Hah! Komolyan fittnek kell lennem, ha velük mutatkozom, ugyanis elég sokszor előfordult már, hogy futottunk hazáig. 
És ez nem volt másként most se. Nagyszerű program. 
- Filmezzünk - ajánlottam fel. Kiválasztottunk valami vígjátékot, és elhelyezkedtünk a tévé előtt. Film vége felé már sírtunk a röhögéstől, konkrétan az oldalamat fogva fetrengtem... Néha már azon röhögtek a többiek, hogy én hogy röhögök. 
- Stell, fejezd be! Nem bírom - törölgette a szemeit Niall, majd kiterült a padlón. 
- Oké, jól vagyok - mondtam gyorsan, majd nagy levegőt vettem, de újra kitört belőlem a röhögés. 
- Jesszusom - fogta a fejét Zayn. - Fejezd be, mert megfulladnak a többiek a röhögéstől - mondta. - És te is - tette hozzá gyorsan.
- Oké - bólintottam komoly fejjel, majd megpróbáltam visszafojtani a visításom. 
- Jól vagy? - kérdezte, mire megráztam a fejem még mindig a röhögéssel küszködve.
5 kemény perc után lenyugodtunk mindannyian, majd mintha mi sem történt volna tovább tévéztünk.
- Hív David - mondta Zayn, mikor rápillantott a telefonomra. Felkaptam, majd mosolyogva beleszóltam. 
- Szia, Dave. 
- Szia, Stell. Csak azért hívlak, hogy mondjam, hogy most indulunk és hogy ne idegeskedjél...
- Oké - nevettem fel. - Amúgy milyen volt a fellépés? 
- Szuper. Imádtak bennünket.
- Hah! Nem csodálom.
- Na jól van, leteszem. Majd beszélünk. ,Szia - mondta, majd miután én is elköszöntem, bontottam a vonalat. 
Ezek után jött csak az igazi szívből jövő zokogásom. És nem röhögés miatt.

 /Zene: http://www.youtube.com/watch?v=RxabLA7UQ9k/ 
- Csörög a telefonod - szólalt meg Harry olyan negyed óra múlva, mire feleszméltem a tévé figyeléséből és felpattantam a helyemről. Mindenki felém fordult míg kerestem a telefonom, majd láttam, hogy ismeretlen szám. 
- Hallo? - szóltam bele. 
- Jó napot. Ön David Watson húga? - kérdezte valaki. 
- Igen - válaszoltam. - És hol van ő? 
- Ismeri Jason Coxot, és Mark Lewist is? 
- Igen - válaszoltam ismét. - Hol vannak? 
- A kórháztól hívom magát... - kezdte, mire bennem megállt az ütő, Zayn pedig mellém lépett. - Sajnálom, de... Davidnek és a barátainak egy igen súlyos balesetben volt része, amit... Amit nem élt túl egyikőjük sem - mondta, mire én valami mélyről jövő zokogásban törtem ki. Még magam is meglepődtem a hangokon, amiket kiadtam. - Sajnálom - mondta újra, majd lerakta a telefont. 
- Nem! Nem, nem, nem! - ráztam meg a fejem, majd eldobtam a telefont. 
- Mi történt? - riadt meg Liam. Zokogva kitéptem magam Zayn karjaiból, majd kiszaladtam a házból. 
- Stella! - kiabált utánam Zayn, de én nem álltam meg. Két dolgot akartam abban a pillanatban. Egyedül lenni és zokogni. Egyedül lenni, csak hogy ne lássák ahogy zokogok.  Megtörtént az, amitől a legjobban féltem... Meghaltak azok a személyek, akik a legfontosabbak voltak az életemben. A srácokon és a szüleimen kívül. 
Ez a három személy húzott ki onnan, ahol voltam miután meghalt Amy. Most pedig ott leszek  újra.  
- Nem hiszem el! - zokogtam fel újból, majd levágódtam a földre és felhúztam a térdeim, majd átfogtam a kezeimmel és keservesen sírtam. Talán még soha életemben nem zokogtam ennyire. Talán még akkor sem, amikor Amy halt meg. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy tud valami ennyire fájni. Valami, amitől úgy érzem, hogy kiszakad a szívem. Hogy legszívesebben én is meghalnék, csak hogy ne érezzem a fájdalmat... - Utálom ezt a szar életem! - ordítottam zokogva, majd megéreztem, hogy valaki átfogja a derekam. 
- Stell... - motyogta Zayn, majd arcát hajamba temette és éreztem, hogy ő is sír. Felé fordultam, majd zokogva átöleltem. - Annyira... sajnálom - suttogta, mire még jobban sírtam.
- Fáj - tört ki belőlem. Talán percekig vagy talán órákig ültünk ott. Végül felemelt, majd visszaindult velem együtt a ház felé, ahol már ott voltak anyuék is. - Anyu - pillantottam meg, majd odaszaladtam hozzá és zokogva átöleltem. 
- Kicsim... - motyogta, mikor megsimította a hajam. 
Hihetetlen, milyen gyorsan megtud változni az élet pár óra leforgása alatt. Az egyik pillanatban még sírsz a nevetéstől, a másik pillanatban pedig majd' megszakad a szíved és csak zokogsz.
Apuhoz is odamentem, majd megöleltem.
- Tudom mi jár a fejedben... - suttogta, mikor megölelt. - De nem szabad feladni... Volt már ilyened! Emlékezz, milyen volt... Túlélted. És ezt is túlfogod - motyogta. - Nem fogjuk hagyni, hogy azt tedd, amit most akarsz. Soha! Tőlem lehetsz depressziós vagy akármi... De NEM fogsz meg...halni - fejezte be rövid monológját, amitől csak még jobban a sírás jött rám.
- Szeretlek, apu - engedtem el, majd könnyeimen át ránéztem. 
- Hazamegyünk. Jössz vagy itt maradsz? - kérdezte anyu, majd végigsimított az arcomon.
- Maradok, ha nem gond. 
- Szeretlek - ölelt meg, majd apuval együtt elhagyták a házat. 
- Felmegyek - motyogtam, majd könnyeimen keresztül ránéztem a fiúkra, akik eddig meghúzták magukat. Az ő szemük is könnyes volt, amitől csak még jobban sírhatnékom támadt. 
- Megyek veled - állt fel Zayn.
- Nem kell. Csak... - vettem egy nagy levegőt. - Csak egyedül akarok maradni, ha nem gond - próbáltam mosolyogni rá, de nem igazán ment. Bólintott, majd odajött és megölelt.

Fent a szobában zavartalanul zokoghattam, miközben lejátszódott előttem minden, ami Daviddel kapcsolatos. Az egész eddigi életem... 
Amikor meghalt Amy, akkor is egy "Csak egyedül akarok maradni" mondattal kezdődött minden. Aztán csak még rosszabb lett. Azt hiszem, ez még annál is rosszabb lesz. 
"Na, látod?! Én megmondtam, hogy nem lesz semmi bajom." - ugrott be David mondata, még múlt napról. 
- Miért? Miért kellett még őket is elvenned tőlem? - fordultam a plafon felé, majd zokogva eldőlök az ágyon. Kezemmel csapkodni kezdtem körülöttem, majd rájöttem, hogy még sem olyan jó egyedül lenni, ezért lerohantam az emeletről, majd az első srác nyakába borultam, aki épp Louis volt. Szorosan megölelt, majd hagyta hogy kisírjam magam. 
- Jobb már? - kérdezte, mikor kissé lecsillapodtam. Azt hiszem elfogytak a könnyeim...
- Egy kicsit - bólintottam, majd elengedtem és ránéztem. - Bocsi...
- Ugyan - legyintett, majd letörölte a könnyeimet. Kisem kell mondaniuk hogy "Sajnálom", mert látom rajtuk, hogy tényleg sajnálják, ami történt. 
- Szeretlek titeket, srácok - néztem rájuk könnyes szemmel, mire Niall felállt és odajött hozzám, majd kitárta a karját.
- Akarsz egy nagy Horan ölelést? - vonta fel a szemöldökét, mire erőtlenül elnevettem magam és bólintottam, majd hozzábújtam. 
- Én is! - állt fel Liam. 
- Te nem kapsz - rázta meg a fejét Niall. 
- Nem is kell, te majom - fújtatott, majd miután elengedett Niall, odajött hozzám, és megölelt.
- Na, menj arrébb Liam. Jön Harold cica - mondta Harry, majd szorosan megölelt, belőlem pedig újra kitört a sírás. - Ennyire rosszul ölelek?
- Nem, te barom - mondtam sírva, mire felnevetett és arcát a hajamba temette. Elengedett,  majd átvette a helyét Zayn.
Lehajolt, majd felkapott a karjaiba és megcsókolt. 
- Szeretlek - motyogta az ajkaimba.
- Én is téged - csókoltam meg újból, majd nyakába temettem az arcom. Mintha arra az időre elfelejtettem volna, hogy mi történt. Kár, hogy csak arra az időre.
Majdnem egész éjszakát végig sírtam, amikor viszont elaludtam, akkor meg olyan félóra múlva fel is riadtam. És ez csak még rosszabb lesz... 

Hát... Csoki:DD<3 Itt van/volt az új rész:D Ezt a részt komolyan úgy írtam meg, hogy vagy sírtam, vagy sírva nevettem. Egy élmény volt megírni, de komolyan:DDDD
Nos...A másik blogomat is lehet olvasni:DD Meg feliratkozni rá, meg kommentet írni hozzá..:DD Meg persze ide is:DDD:33 
Na, pacsi!:3

12. rész:

                                                                              ***
3 hónap a fiúkkal és Amyvel, nem semmi volt. Röhögések, sírások, kiabálások, viták, kibékülések. Mindenben volt részünk. De legfőképp röhögésben. Szinte fizikai fájdalom lesz elengedni őket, így a szünet után. Na jó, mondjuk, tuti, hogy fogunk találkozni, de akkor is... Mondjuk, kitudja még, hogy mi lesz.
Augusztus közepe felé Niall és Amy végre összejöttek. Hogy mi mennyire vártuk már azt a pillanatot! Addig szinte kibírhatatlanok voltak, vagy az egyik jött nyaggatni minket a másikkal, vagy a másik jött oda hozzánk. Aztán végre nagy csodák csodájára összejöttek. Persze, aztán mi is megkaptuk Zaynnel, hogy pont ugyan ilyenek voltunk. Hah! Na persze. Nem is. Én csak Liam tanácsát kértem ki. 
Aztán egyszer sírtam, mert rám jött az a rossz érzés, amit akkor éreztem, amikor eljöttünk Londonból, meg a hiányérzet a bátyám, Jason, Mark meg a családom iránt. Hát, ott kitört belőlem minden és úgy zokogtam, mint pár évvel ezelőtt amikor meghalt a legjobb barátnőm. 
Aztán ott volt még Niall és a nagyon nagy félreértése. Amy találkozott egy régi barátjával - vagyis a fiúknak ezt mondta -, amin persze Niall rögtön kiakadt, mert hogy neki nem mutatja be - mármint Amy a pasit -, és aztán összevesztek. Ezek után kiderült, hogy az a pasi Amy féltestvére, aki épp a családjával volt Hawaii-on nyaralni és így pont tudtak találkozni. És ezek után persze Niall és Amy kibékültek és minden szép volt.
És mindezek tetejére Harry és Zayn összeveszett, Zayn nagyszabású féltékenység kitörése miatt. De persze nem maradhat el a boldog befejés, szóval ők is kibékültek, nagy vállra csapások közepette és a 'Bocs, haver' meg a 'Semmi gond' mondatok után. 
És ezek után voltunk Zaynnel Párizsban, ahol iszonyat jól éreztem magam vele. Imádtam minden másodpercét annak az egy hétnek.

A hazafelé út a repülőn körülbelül úgy telt, mintha a kivégzésünkre mentünk volna. Komolyan. Mindenki magába roskadva ült a helyén és egy mondat járt a fejünkben. "Vissza akarok menni!" Niallnél és Amynél még hozzá téve, hogy "Sok kaját enni"... /:DDD/ Vagy legalább is gondolom én, hogy erre gondoltak. Bennem pedig lejátszódott pár jelenet. 

- Daráááázs - sikítoztam futkározva, utánam pedig Zayn futott, aki konkrétan majdnem megfulladt a röhögéstől. - Csapd le! - kiabálok hátra.
- Nyugi már. És ne sikoltozz - fogta a fejét. - Ez csak egy darázs. Komolyan mondom, úgy csinálsz, mintha egy oroszlán üldözne - nevetett fel újból. 
- Tudod, hogy utálom a darazsakat.
- Nem üldöz semmi! Már rég lehagytad. Basszus, egy fél maratont letudnál futni nyomodban egy darázzsal.
- Haha - forgattam meg a szemeimet, majd én is elmosolyodtam. 
- Látod? Nincs itt semmilyen darázs - mutatott körbe.
- De itt volt - kezdtem el vitatkozni. - Láttam! Rám hajtott! Meg akart csípni.
- Borzalmas - nevetett fel. - Szörnyű vagy - rázta meg a fejét, majd derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. 

- Mit mosolyogsz? - kérdezte Zayn, gondolatmenetemből kizökkentve.
- Eszembe jutott a darázzsal való incidensem - vigyorgok rá. 
- Nagyszerű volt - nevetett fel, majd átkarolta a vállam. - Rám hajtott! - utánozta az akkor elhangzott mondatom. 
- De tényleg! Láttam a szemében, hogy...
- Persze, persze - vigyorgott rám. - Én pedig nem tudom eldönteni, hogy tényleg 19 éves vagy, vagy csak annyinak adod ki magad.
- Hééé - löktem oldalba nevetve.

- 'Cause you've got that one thiiing - énekeltük barátnőmmel, miközben a kanapén ugráltunk. - Ú. Úúúú. Most a Little Things-t! 
- Oké - bólintott Amy, majd elindította a zenét. - Your hand fits in mine... - kezdtem énekelni.
- ... Like it's made just for me - énekelt velem tovább valaki, aki történetesen nem Amy volt, hacsak nem lett hasbeszélő, bár ezt kétlem, szóval megfordultam és megláttam Zayn-t, aki épp felém tartott. Felállt mellém a kanapéra majd megfogta a kezem, míg Amy lement a kanapéról és távolról szemlélte az eseményeket a többiekkel együtt. Már amilyen távol van a tévé. 
- But bear this in mind, it was meant to be
And im joining up the dots with the freckles on your cheeks,
And it all makes sense to me - énekelt, miközben folyamatosan a szemembe nézett.

- Stella! - rázott meg Harry, mire feleszméltem a bambulásból. - Merre jártál? 
- Hawaii-on - sóhajtottam fel, majd hátradőltem. - Mit akartál, amiért ilyen kegyetlenül elszakítottál Hawaii-tól? 
- Ja, semmit - vont vállat, majd elvigyorodott. - Csak olyan nagyon világfájdalmas képet vágtál, és már nem bírtam nézni.
- Hah! Mindenki olyan képet vág.
- Jó, de te tényleg túlzásba vitted - nevetett fel, mire elmosolyodtam. Az út további részét végig aludtam, majd amikor leszálltunk, akkor keltett fel Zayn. 
- Megjöttünk - nyomott puszit az arcomra. - Kelj fel, cica - puszilgatta tovább az arcom, mire elmosolyodtam. - Hát jó. Akkor leviszlek én - sóhajtott fel, majd mintha csak olyan könnyű volnék, felemelt a helyemről és elindult velem.
- Nagyszerű - vigyorogtam, majd hozzábújtam. 
- Héé, Zayn. Engem is levihetnél - állt fel Niall, majd utánunk vánszorgott.
- Na, persze. Még mit nem - nevetett Zayn, majd amikor leértünk a repülőről lerakott a földre.
- London - lépett le Niall is utánunk. - London. London. London - kántálta, mire felnevettem. 

Hazafelé menet visszatért a jókedvünk, szóval dőltünk a röhögéstől a kocsiban. Kiszálltunk a kocsiból, majd Zayn megszólalt: 
- És most fogjátok be a fületeket - bólintott, majd rám nézett, ugyanis csodálkozva néztem rá. Mutatta, hogy forduljak meg, én pedig engedelmeskedtem neki és megláttam a bátyám, aki kitárt karokkal állt az ajtóban. Rájöttem, hogy miért mondta Zayn, hogy fogják be a fülüket, ugyanis eszeveszettül sikítozni kezdtem. 
- David - szaladtam oda hozzá, majd a nyakába ugrottam. - Úristen, mennyire hiányoztál - motyogtam, majd kitört belőlem a zokogás. 
- Shhh - csitított. - Te is hiányoztál, hugi - ölelt meg szorosan. 
A nap további részében elmentünk anyuékhoz, ahol ismét szét sírtam a fejem. Egyébként egész nap a bátyámon lógtam, körülbelül mintha hozzáláncoltak volna. Aztán találkoztam még Markkal, meg Jasonnel is, akiknél ismét szét sírtam magam. Hmm. Kifejezetten "boldog" nap volt. Imádtam. 
És mindezek után mindenki szét széledt, mármint a fiúk. Liam, Niall, Harry, Louis és még Zayn is hazament. Úgyhogy nagy búcsúzások után mindenki ment a saját házába. Persze, ugyanúgy fogunk találkozni, meg minden, de akkor is... 

- Na, látod?! Én megmondtam, hogy nem lesz semmi bajom - mutatott magára a bátyám. 
- Jó, nem mindig jönnek be a megérzéseim - vontam vállat.
- Nem jó a hatodik érzéked - vigyorgott, majd elterült az ágyamon. 
- Kapd be - nyújtottam ki rá a nyelvem, majd felnevettem.
- Vedd elő.
- Hülye - bokszoltam bele a vállába, majd én is elterültem mellette. 
- És... Milyen volt a nyár 5 sráccal? - vonta fel a szemöldökét.
- Minden nap beszéltünk telefonon, és tudtommal mindent elmondtam, minden nap - néztem rá.
- Jó, de nem tudhatom, hogy igaz volt-e, vagy csak kitaláltál valamit, hogy elhárítsd az igazságot.
- Persze. Minden nap előre megírtam, hogy mit fogok neked mondani - forgattam meg a szemeimet, mire felnevetett.
- Sose tudni - vont vállat. 
- Na, de most komolyan. Minden úgy volt, ahogy elmeséltem. Egyébként jó volt...  Túl éltem - vigyorogtam rá, majd felsóhajtottam. - Maradtunk volna még egy hónapot. 
 - Azt elhiszem - bólintott bátyám. 
- És neked milyen volt a nyarad? - kérdeztem.
- Pont olyan, mint amilyennek elmondtam. Próbák, zenélések itt-ott, bulizások - vigyorodott el. - Csajok - tette hozzá. - Amúgy holnap is megyünk fellépni - mondta.
- Az jó - bólintottam, majd rávigyorogtam.
- Na jó, azt hiszem elmegyek aludni - mondta, cirka 3 óra beszélgetés után. 
- Oké. Jó éjt - öleltem meg. 

Másnap komolyan elkapott az 'Úristen, vége a nyárnak, meghalok!' érzés, úgyhogy reggel eléggé nyűgös voltam. 
- Jó reggelt - köszönt David vidáman, majd anyuék is.
- Jobb már nem is lehetne - mormogtam, majd kinyitottam a hűtőt és kivettem valami ehető kaját. 
- Na, mi ez a rossz kedv? - kérdezte a bátyám.
- Vége a nyárnak! Milyen kedvem legyen? - vontam fel a szemöldököm.
- Ja, akkor már értem - bólintott, majd tovább reggelizett. - Eljössz ma velünk? 
- Tudod, hogy szeretlek, de most nincs kedvem. Majd legközelebb.
- Oké - mosolyodott el.
- De szurkolok. Bár tudom, hogy imádnak benneteket - vigyorogtam rá. 
- Pontosan - bólintott vigyorogva. Elmosta a tányérját, majd leült vissza mellém. 

- Na, jók legyetek - ölelem meg bátyám. 
- Meglesz - vigyorodott el. 
- Oké - nevettem fel. - Szeretlek - öleltem meg újból.
- Én is téged, hugi - mosolyodott el, majd elengedett és beszállt a kocsijába. 
Akkor még nem tudtam, hogy utoljára mondtam neki, hogy szeretem...


Naaaa, ééééés csokiiiii !:'3
De rég írtam:o Hát ez gyenge lett, mint a harmat. Szerintem. De kitudja?:Dxd..
Mindegy:D Szóóóóval... A következő résztől megváltozik a blog hangulata. Jönnek a depis részek:$:D
Na, csak ennyit akartam:) Pacsii:3