Egy újabb nap. Egy újabb rossz nap. Most sem érzek mást, csak ürességet. Két éve halt meg Amy, de azóta sem tudok vele megbirkózni, hogy ő nincs többé velem, velünk. Még szerencse, hogy van egy bátyám, akit tiszta szívemből imádok, és képes napközben elfelejtetni velem mindent. De csak napközben.
Nagy nehezen elszakadtam a szeretett ágyamtól, majd a fürdő felé vettem az irányt. Elvégeztem a reggeli szokásos teendőimet, majd visszacammogtam a szobámba és beálltam a szekrényem elé. Kihalásztam a legmelegebb ruháimat, mivel épp február közepe volt, felvettem őket, majd gyors tempóba
kapcsolva lerohantam a lépcsőn. Megreggeliztem, majd elindultam a suliba.
Mint minden nap, úgy most is épp hogy beértem. Utálok tanulni. Bár, azt ki nem utál?
Fáradtan estem be az ajtón az elmúlt nap után, majd megebédeltem.
Miután végeztem felbaktattam a szobámba, és elővettem a könyveimet, majd belevetettem magam a tanulásba.
Ami nálam úgy néz ki, hogy egy óra gondolkozás után, fél órát tanulok.
- David - ugrottam a bátyám nyakába mikor hazaért. Minden nap így köszöntöm őt.
Ő áll hozzám a legközelebb, szinte mindent tud rólam, ahogy én is róla.
- Szia királylány - ölelt meg szorosan, majd lerakott a földre.
- Milyen napod volt? - kérdeztem mosolyogva már a szobájában.
- Hát.. Elég jó. Próbáltunk a bandával - vigyorgott majd ledobta magát az ágyra és rám szegezte tekintetét. - És neked? - komolyodott meg az arca.
-Nekem? Nekem rossz, de már megszoktam - kezdtem el a takaró szélét piszkálni. Végül is tényleg, már megszoktam.
Szinte minden napom ugyan úgy telik, ugyan olyan rosszul.
- Ajj, te.. - ölelt meg. - Elviszlek moziba. És nincs ellenkezés - bökte meg a vállam majd elnevette magát
- Jó.. Menjünk - egyeztem bele egy nagy sóhaj kíséretében.
- Hidd el jó lesz. Legalább te is kikapcsolódsz - vigyorgott.
- Biztos. Na de akkor elkészülök - mondtam, majd elhagytam a szobáját.
Második hely, ahova sikerül elrángatnia. Elsőnek a vidámpark volt, ahova nagy győzködés után elmentem vele.
Legjobban a szobámban szeretek tartózkodni, úgyhogy David örül, ha eltud rángatni valahova. Ez az öröm viszont nem sokszor adódik meg neki.
Pár perc alatt elkészültem, majd lebaktattam a nappaliba.
- Mehetünk? - jött le David is, mire bólintottam.
Beültünk David kocsijába, és elindultunk.
- Öhm.. Ha nem gond jön még két haverom is - nézett rám egy olyan bűnbánó fejjel.
- De jó - morogtam. Sok kedvem van jópofizni.
- Bocsi, csak tudtam, hogy ha tudod, hogy más is jön, akkor te nem jössz el velem - mondta, majd leparkolt, mivel megérkeztünk a mozihoz.
- És kik azok amúgy? - tetettem az érdeklődést.
- Igazából a banda másik két tagja - Na, de jó.. Mondjuk pár hónapja álltak össze, de még egyszer sem találkoztam velük.
- Haver, cső - pacsizott le az egyik pasi a bátyámmal.
- Csá, Jason? - kérdezte David.
-Elment kajáért. Na, de.. Engem nem ő érdekel - köszörülte meg a torkát a srác, akinek a nevét még nem is tudtam, majd finoman arrébb lökte Davidet az útjából és beállt elém.
- Szia - mosolygott kisfiúsan, majd a kezét nyújtotta felém.
- Szia - motyogtam, majd kezet fogtam vele.
- Oh, igen.. Mark vagyok - engedte el a kezem.
- Én pedig Stella - mosolyogtam rá. Jó fej pasinak tűnik.
- Szép név - jegyezte meg, majd végig mért már vagy ötödjére.
- Szeva, öreg haver. Na mi a pálya? - jött oda Jason is, azt hiszem, majd ő is lepacsizott Daviddel.
- Oh.. Kit látnak szemeim - jött felém, majd egy nagy ölelést adott.
- Neked is szia - szabadultam ki a karjai közül. Valahogy nem a kedvencem, amikor idegenek ölelgetnek.
- Nézd el neki. Ő mindig is ilyen.. Érdekes volt - magyarázott Mark, mire én csak bólogattam.
- Oké - sóhajtottam és elröhögtem magam.
- Amúgy Jason vagyok - nyújtotta a kezét, amit én megráztam.
- Én pedig.. - kezdtem de közbe vágott.
- Stella. Tudom - bólogatott.
- Oké. Na akkor gyerünk moziba - mondtam, majd elindultunk. Vettünk mindenfelé kaját, majd beültünk a terembe.
Nagy szerencsémre David és Mark között foglaltam helyet. Nem mintha nem bírnám Jasont, csak hát..
- Elmehetnénk próbálni - vetette fel ötletét Mark, miközben kifelé mentünk a moziból.
- Most? - kérdeztük egyszerre Daviddel és Jasonnel.
- Nem, majd holnap - forgatta meg a szemeit, majd ránk nézett.
- Ohh..Úgy már jobb - helyeseltünk.
- Ajj.. Ma gondoltam. Stella még úgy sem látott minket zenélni - nézett rám, mire megvontam a vállam.
- Akkor inkább holnap. Legalább holnap is kitudom rángatni a házból - mondta David, mire csúnyán néztem rá.
- Jó, akkor holnap munka után - pacsiztak le mind a hárman, majd elköszöntek tőlem is, és ketten maradtunk Daviddel.
- A holnapi programod kipipálva. Így haladunk, nem lesz olyan délután, hogy ne volna valami programod - kacsintott rám, mire belebokszoltam a vállába.
- De.. Ajj.. - kezdtem volna nyavajogni, de elhallgatatott.
- Nem nyavalyog! Nem élheted az egész életed a szobádban, vagy a házban - sóhajtott egyet.
Útközben kiértünk a kocsihoz.Beültünk, majd haza indultunk.
Épp az egyik kedvenc számom ment a rádióban, amikor elkezdtem halkan énekelni.
- Még sosem hallotalak énekelni. Itt az ideje - vigyorgott David, majd felhangosította a rádiót.
- Nem tudom, hogy... - húztam félre a szám. Még sosem énekeltem senki előtt, csak magamban.
- Na gyerünk.. Énekelj! - kiabálta túl a zenét, majd ő is elkezdett énekelni.
Give a little time to me
or burn this out,
We'll play hide and
seek to turn this around.. - szólt a rádióban Ed Sheeran zenéje.
Rávettem magam és én is énekelni kezdtem.
Egyre hangosabban és hangosabban. Sosem hallottam még a bátyám énekelni, ami elég fura, ugyanis ő az énekes a bandájukban, de otthon mégsem szokott énekelni. Meg kell hagyni, elég jó hangja van.
Haza felé utat végig énekeltük, majd otthon majdnem beestünk az ajtón.
- Megjöttünk! - kiabáltunk egyszerre, majd berohantunk a nappaliba.
- Hol voltatok? - kérdezte anyu.
- Moziban. David elvitt - néztem rá az említett személyre.
- Na és milyen volt? - kérdezte anyu, miután mi is helyet foglaltunk a kanapén.
- Egész jó. Megismertem David két haverját.
- És? - nézett rám apu sejtelmes tekintettel.
- Ha azért nézel így rám, mert az hiszed bejön valamelyik, meg kell nyugtassalak egyik sem jön be. - forgattam meg a szemeimet.
- David. Többször vihetnéd a húgod valamerre -nézett anyu rá.
- Holnap jön a próbánkra - vetette át a kezét a vállamon.
- Azta.. Egy héten két helyre is mész.. Így haladunk nem is fogsz itthon tartózkodni - vigyorgott rám apu.
- Pont ez mondtam én is neki - paskolta meg az arcom, mire rácsaptam a lábára.
- Úú..Te - hadonászott a kezével, majd fújt egyet.
- Igen? - néztem rá vigyorogva.
- Ez fájt - jelentette ki, majd a lábát kezdte simogatni.
- Bocsi.. - néztem rá sajnálkozóan, nem mintha tényleg sajnáltam volna.
Mivel későre járt, úgy döntöttem elmegyek aludni.
- Jó éjt - öleltem meg mindenkit, és elvonultam a szobámba.
Megint egy dög unalmas nap volt a suliban. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Meghallottam az utolsó órám végén lévő csöngőszót, felkaptam a cuccaimat, majd nagy léptekben kisiettem a teremből.
Általában mindig lenéző tekintetekkel találom magam szemben, úgyhogy ez ma sem volt másképp.
Épp lehajtott fejjel mentem a folyóson, a padlót fürkészve, amikor neki mentem a suli úgymond "legmenőbb pasijának".
- Nézz már a lábad elé - szólt rám, nem épp kedves hangnemben.
- Bocs - motyogtam halkan, majd tovább haladtam.
Kimentem a suliból, és hazafelé vettem az irányt.
Miután hazaértem, megkajáltam, majd felballagtam a szobámba, és gyorsan megtanultam, még mielőtt David haza ért volna.
Jó ötlet volt, ugyanis ahogy hazaért már indultunk is a megbeszélt próbára.
- Kijelentem! Meg van az új kedvenc zeném - tapsoltam a próba végén.
- Tényleg? - kérdezték egyszerre.
- Aha. Nagyon jó - kacsintottam egyet.
- Örülünk, hogy tetszik - mondta Mark, majd a gitárjával kezdett babrálni.
- Jössz a következő próbára is - ült le mellém David.
- Persze - mosolyogtam. Legalább nem otthon fogok ülni. Bevallom az utóbbi időben már untam magam otthon.
- Zsír - vigyorgott Jason, majd leült a másik oldalamra.
- Ezt amúgy én kijelentettem. Szóval, ha nem akartál volna, akkor is jönnél - nézett rám hülyén David.
- Azt te csak hiszed - borzoltam össze a haját.
- Még egy ilyen - mutatott a hajára. - és mindenhova velem jössz. - kezdte vissza állítgatni a tincseit.
- Jajj.. - forgattam meg a szemeimet, és felálltam.
- Gyerünk haza - állt fel David is, miután végzett a hajával.
- Oké. Sziasztok - köszöntem, majd kibaktattam Markék garázsából.
Nem sokkal később jött David is, majd hazasétáltunk.
Szerencse, hogy nem olyan messze lakunk Markéktól, csak pár utcányira. Bár ebben a hidegben utálok sétálni.
Mindig is utáltam a hideget. Na jó. Nyáron meg a meleget utálom és hideget akarok, úgyhogy..
Hazaértünk, majd elmentem tusolni és még egy kicsit bementem Davidhez.
- David! Egy pók mászik az ágyadon! - sikítoztam majd leugrottam az ágyáról.
- Jól van. Várj! - intett le, majd megfogta a pókot és kivitte a szobából.
- Ohh..Köszönöm - könnyebbültem meg, és vissza feküdtem az ágyára.
- Imádom, amikor képes vagy egy 5 milliméteres póktól is megijedni - vihogott.
- Chh.. Nem tehetek róla, hogy utálom őket. Ahogy a kígyókat, békákat, bogarakat.. - kezdtem el sorolni, de elhallgattatott.
- Tudom miktől félsz.. El ne mond még ezerszer.
- Jó - hagytam annyiban a témát.
- Hétvégén fellépünk egy bárban - jelentette ki.
- Tényleg? Az szuper - öleltem meg.
- Az - mosolygott rám miután elengedtem.
- Na jó. Én szerintem meglátogatom az ágyam - indultam ki a szobából.
- Oké. Jó éjt - intett, majd elterült az ágyán.
- Neked is - csuktam be magam után az ajtót, majd besétáltam a szobámba. Lefeküdtem, majd pár perc gondolkodás után elaludtam.
Szeretek aludni. Amikor legalább is Amyvel álmodok. Két év hosszú idő.
Amióta ő nincs, egy barátnőm is. Mondjuk, nincs is nagyon rájuk szükségem. Itt van az én bátyám. Akit jelen pillanatban a legjobban szeretek az életemben. És persze mindig is szeretni fogom.
[...]
Péntek. Végre péntek. Holnap fellépnek a bátyámék. Az első fellépésük és teljesen be vannak zsongva.
- Jók lesztek - vigyorogtam rájuk próba végén.
- Reméljük - pacsiztak le egymással mind a hárman.
- Végül is, nem az x-faktorba mentek - nevettem fel, mire összenéztek.
- Mi van? - komolyodott meg a hangom.
- Hát.. Gondoltunk rá - sétált oda hozzám David, majd leült mellém.
- Mi? Ez most komoly? - lepődtem meg. Sosem gondoltam még rá, hogy elmennek az x-faktorba.
- Jajj, nyugi már. Nem most. Majd jövőre - veregette meg a vállam.
- Micsoda megkönnyebbülés - sóhajtottam egyet.
- Nem szeretenéd, hogy a bátyád híres legyen? - nézett rám furán, mire Mark és Jason elkezdtek hangosan köhögni.
- Ja igen. És a bátyád haverjai, aki egyben a tieid is.
- Nem erről van szó - néztem rájuk. - Mindegy - legyintettem.
- Otthon úgyis kiszedem belőled - vigyorgott rám gonoszan.
- Jó! - mondtam durcásan és felálltam.
- Srácok. Mi elmentünk. Akkor holnap - pacsiztak le, majd odasétált hozzám.
- Sziasztok - intettem nekik, majd elhagytuk a helyiséget és hazasétáltunk.
- Na szóval. Mire akartál kilyukadni amikor az x-faktorról beszéltünk? - kérdezte David, mikor a kanapén ültünk. Mármint David ült én pedig feküdtem és a lábam az ölében volt.
- Ahj..Semmire - legyintettem.
- Mondjad már - csapott a lábamra.
- Jól van na. Csak arra, hogy ha ti most itt híresek lesztek, te engem le se fogsz szarni - nem tudtam szebben mondani.
- Te komolyan ezt hiszed? - kérdezte csodálkozva mire én bólintottam egy kicsit.
- Hát te nem vagy komplett. Nekem mindig is te leszel az első.
- Most csak mondod.. Majd jön a hírnév, pénz, csajok - soroltam.
- Jó.. Akkor az elsők közé fogsz tartozni.. De sosem felejtkeznék meg rólad - fogta meg a kezem.
- Tényleg?
- Tényleg - válaszolt mosolyogva.
- Szeretlek bátyus - ültem fel, majd megöleltem.
- Én is téged.
Ezen beszélgetés után elmentem aludni, mert eléggé fáradt voltam. Tök jó volt abban a tudatban élni, hogy van egy ilyen bátyám. Nagy szerencsém van, hogy nem egy ilyen bunkó tesóm van, aki magasról tesz a húgára.
Első reggel, amikor jókedvvel keltem, meg egy kis izgalommal. Szét izgultam magam bátyám miatt, de nem tudom miért. Még ha én léptem volna fel, akkor megértem.
- Jó reggelt - trappoltam lefelé a lépcsőn, majd mindenkit megöleltem.
- Jó reggelt - válaszolták mosolyogva.
- Mi ez a jó kedv? - kérdezte apu.
- Nem tudom - vontam vállat. - Szombat van.
- És ma lépünk fel - idegeskedett David.
- Igen. Jók lesztek - villantottam felé egy mosolyt, majd anyura néztem.
- Ti is eljöttök? - kérdeztem.
- Persze. Ott leszünk - mosolygott anyu.
- Király - vigyorgott David.
- Stell! Haladj már! - kiabált fel David, amikor épp készülődtem.
- Jól van. Megyek már! - válaszoltam, majd vetettem még egy pillantást magamra, és lementem.
- Végre - könnyebbült meg David.
- Anyu, apu! Majd jöttök - kiabálta David.
- Jó - kiabált anyu vissza a szobájukból.
- Fél 4-re! - mondta David.
- Tudjuk - válaszolt apu.
- Ok. Na sziasztok - rohantunk ki a házból, beszálltunk a kocsiba, majd elmentünk Markért és Jasonért.
Egész úton Daviden láttam a legjobban hogy izgul.
- David. Nyugi. Jók lesztek - eresztettem felé egy bátorító mosolyt.
- Jó. Csak még sosem énekeltem mások előtt.
- Ajj már. Jó hangod van, nekem elhiheted. Imádni fognak titeket - mosolyogtam rájuk.
Pár perc múlva oda értünk. Kipattantunk a kocsiból, majd besétáltunk a bárba.
- Még egy próba és kezdünk - mondta David teljes idegesen.
- Ne idegeskedj. Jók lesztek - mondtam a mai nap már vagy huszadjára, majd megöleltem.
Próba végére teljesen megtelt a bár. Közben megérkeztek anyuék is. Hárman helyet foglaltunk egy asztalnál, majd türelmesen vártunk.
Pár perc múlva felmentek egy színpadra - ami nem egészen az volt, de én annak nevezem -, bemutatkoztak majd belekezdtek. Összes csaj sikítozott, köztük én is meg anyu is, a pasik meg tapsoltak. A végén a srácok megköszönték, majd lejöttek a színpadról.
- Látod? Mondtam hogy imádni fognak bennetetek - ugrottam a nyakába, és szorosan megöleltem.
- Fúú, tök jó volt látni, hogy ennyi embernek tetszünk - mondta, majd lerakott a földre.
- Az én fiam - ölelte át anyu, majd apu is.
- Jók voltatok - öleltem meg Markot, majd végül Jasont is, aki nem akart elengedni.
- Jó. Most már elengedhetsz - toltam el magamtól, majd arrébb álltam.
- Képzeld! A tulaj felajánlotta, hogy játszhatunk itt - ugrott a nyakamba David és én majdnem elestem.
- Upsz..Bocsi - szállt le rólam, mire elvigyorodtam.
- Nem gond. Amúgy az szuper - öleltem meg.
Anyuék hazamentek, mi még maradtunk egy kicsit. Pár óra múlva mi is haza indultunk.
- Hát ez valami oltári volt - mondta teljes boldogsággal David, mikor hazaértünk.
- Ja, az - mondtam unottan, majd levetettem magam a kanapéra.
Még vagy hússzor elmondta a "nagyon jó volt" mondatot, csak mindig máshogy.
- El ne mond még egyszer! - fogtam be a fülem.
- Jó.. De akkor is - ugrott bele egy fotelba.
- Anyu, apu! Leüthetem? - kiabáltam fel, mire jött az egyértelmű válasz, hogy:
- Nem!
- De hát itt pörög már vagy fél órája - nyavalyogtam.
- Jó. Abba hagyom - mondta David, mire megkönnyebbültem.
- Na, eme fárasztó nap után elmegyek aludni - mondtam egy ásítás után, majd felbaktattam a szobámba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése