Reggel Zayn mellkasán volt a fejem. Felébredtem, de nem volt kedvem lemászni róla. Tudni illik rólam, hogy reggel akármilyen pózban kelek, én képes vagyok úgy maradni és aludni tovább.
Nos, ez esetben nem aludtam tovább, hanem megnéztem a telefonomon hány óra van. 4:02.
Gondoltam elkezdem ébresztgetni Zaynt, így lemásztam róla nagy nehezen, és beindítottam egy rock számot a telefonomon.
- Mi az Isten? - ébredt fel, majd dörzsölgetni kezdte a szemét.
- Na, ez hatásos volt - terült el az arcomon egy önelégült mosoly, majd kikapcsoltam a zenét.
Következő pillanatban azt észleltem, hogy repül a telefonom, ugyanis Zayn kiütötte a kezemből. És milyen meglepő. Zayn felől esett le.
- Majd én felveszem - villantott egy mosolyt Zayn.
- Ne! - sikítottam fel, mire felvont szemöldökkel nézett rám.
- Mármint - tartottam a mutatóujjam a levegőbe. - Majd én felveszem - emeltem ki az 'én' szót.
- Nem! Majd én. Végülis én löktem ki a kezedből - mondta, majd azzal a mozdulattal az oldalára fordult és a telefonomért nyúlt. De én
amilyen vagyok, próbáltam átmászni Zaynen, de csak annyi jött össze belőle, hogy az oldalára feküdtem és ugyan úgy a telefonomért kapálóztam.
- Mondom, hogy én felveszem - azzal lefogta a kezem, és felkapta a telefonom.
- Nocsak. Kit látnak szemeim, itt a háttérképeden - villantott felém egy vigyort, közben a telefonom lebegtette a levegőben.
- Nem tán' én vagyok? - vonta fel a szemöldökét.
- Öhm.. De, úgy néz ki - mondtam zavartan, majd a telefon után nyúltam, de Zayn megint csak lefogta a kezem.
- Hmm.. Nézzük milyen képeid vannak még - mondta majd elkezdte nézegetni a képeimet.
- Ed, Zayn, Ed, Zayn, Zayn, Zayn, Zayn.. Jééé, és Zayn - kapta kezét a szája elé. - Hűha, milyen jól nézek ki.
- Na jó, ha kigyönyörködted magad, magadban, akkor vissza adhatod a telefonom - kaptam ki a kezéből a készüléket, majd elraktam a szekrényre.
- Mit nem tudok még rólad? - kérdezte kíváncsian.
- Elég sok mindent.
- Jól titkolod a rajongásod irántam. Más lányok már rég a nyakamba ugrottak volna, te meg itt attól sem jössz lázba, hogy a kedvenced - itt
szólásra nyitottam a szám, de elhallgattatott. - szóval a kedvenced, bokszerben fekszik melletted.
- Most mit sikítozzak? Csak elriasztanálak. Amúgy se vagyok az a hűű de nagy rajongód - válaszoltam vállat vonva.
- Meg van miért választottál engem - nézett rám vigyorogva, majd összeborzolta, az amúgy is kócos hajam.
- Jajj már. Akadj le a témáról.
- A-a. Az nem most lesz - rázta a fejét vigyorogva.
- De ne mondjad már a többieknek, hogy érted..khm..rajongok, értük meg...kevésbé - néztem rá hülyén.
- Oké. Megtartom a titkod. És nem akarsz valamit mondani a kedvencednek? - kérdezte majd rám nézett vigyorogva.
- Ed-nek? De! Üzenem neki, hogy megdobhatna egy aláírással, egy közös képpel és egy nagy öleléssel. Majd ha egyszer találkozunk - válaszoltam egy nagy vigyorral az arcomon.
- Értem jobban rajongsz - jelent meg az arcán egy önelégült vigyor.
- Hát nem! - tiltakoztam.
- Dehogynem - fordult felém.
- Dehogyis. Chh - legyintettem.
- Tényleg? Oké. Akkor nem volna tele a telefonod az én képeimmel.
- Jajj.. Az nem azon múlik.
- Na jó. Inkább hagyjuk. De értem akkor is jobban rajongsz.
- Ha azt mondom igen, lepattansz a témáról? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Ő csak bólintott.
- Akkor igen - válaszoltam.
- Tudtam! - kiáltott fel halkan - mert Zayn így is feltud kiáltani -, majd rám vigyorgott.
- Hanyagoljuk ezt a témát. Hány óra van? Mert nekem negyed nyolcra otthon kell legyek, mivel nekem suliba kell mennem.
- Fél 5. Komolyan Stella. Minek költöttél fel ilyen korán? - nézett rám világfájdalmas képpel.
- Azért, mert tudom, hogy neked egy óra, mire belövöd a hajad. - néztem a hajára. - Főleg, ha összekócolom - nyúltam a haja felé, de elkapta
a kezeim.
- Meg ne próbáld! - nézett rám csúnyán.
- Oké - biggyesztettem lefelé az ajkaim. Elengedte a kezem és elfordult. Én pedig kapva az alkalmon, fogtam magam és összekócoltam a haját.
- Fúú. Stella. Na jó! Ezt megbánod - mondta, majd eszeveszettül csikizni kezdett.
Olyanok voltunk, mint akik ezer éve ismerik egymást, közben még csak 1 napja.
- Zayn. Állj le. Is-te-nem - röhögtem már sírva.
Szerencsémre kopogott valaki, Zayn pedig lemászott rólam.
- Igen? - szólt ki Zayn.
- Túl hangosak vagytok - szólt be David.
- Bocsi - kiabált ki Zayn.
- Zayn hibája - tettem hozzá.
- Amúgy, bejöhetek? - kérdezte David.
- Gyere - szólt ki Zayn, David pedig belépkedett hozzánk.
- Csak azt akarom, hogy nem sokára indultunk kellene - mondta, mire mi bólintottunk egyetértően.
- Oké. Akkor én mentem is - vetett rám egy pillantást vigyorogva, majd megfordult és kiment.
- Na szóval, hol is tartottam? - kérdezte, majd újra neki állt kínozni.
- Állj már le - próbáltam nem sikítani, de nem nagyon jött össze.
- Oké - húzódott vissza pár perc múlva, majd rám vigyorgott.
- Na, akkor én megyek öltözni - keltem fel az ágyból, majd kibaktattam a fürdőbe. Rendbe tettem magam, majd vissza mentem Zaynhez.
Már ő is fel volt öltözve. Kár. Úristen! Miket beszélek?
- Kössz a pólót! - dobtam a fejére.
- Igazán nincs mit - válaszolta, miközben lekapta a fejéről, majd bevágta a szekrénybe.
Lementünk, de már mindenki fent volt.
- Na, akkor sziasztok. Majd találkozunk még. Remélem - köszöntem el a srácoktól egy-egy öleléssel, majd elindultunk Zayn kocsija felé.
- Basszus. A telefonom - mondtam, majd megtapogattam a zsebeimet, de nem volt benne egyikben sem.
- Megyek érte - mondta Zayn, majd beszaladt a házba.
- Nos.. Milyen volt az éjszaka? - kérdezte David felhúzott szemöldökkel, miközben idétlenül vigyorgott.
- Sötét - válaszoltam egyszerűen.
- Tudod, hogy nem úgy értettem. Összehaverkodtatok? - kérdezte.
- Oh, persze. Mintha ezer éve ismernénk egymást, olyanok voltunk - vigyorodtam el.
- Ennek örülök. Akkor esélyes nálad?
- Hülye vagy? - néztem rá komolyan. - Nem!
- Aha, persze - bólogatott. Épp szólásra nyitottam a szám, amikor Zayn megérkezett a telefonommal.
- Tessék - nyomta a kezembe egy nagy vigyor kíséretében.
- Köszi - motyogtam, majd beszálltam a kocsiba.
Útközben elkezdtem a telefonom nyomkodni. Gondoltam megnézem a névjegyzéket, ne talán tán' lett-e benne valami változás az utóbbi párpercben.
- És tudtam! - mondtam ki hangosan a gondolatom.
- Mit? - kérdezte David. Zayn e közben néha a visszapillantó tükörből nézett rám.
- Öhm.. Hogy Ed Sheeran mikor született - hazudtam, mire Zayn elvigyorodott.
- Aha - húzta el az 'a' betűt. Szerencsére annyiban hagyta a dolgot.
Fél nyolcra haza értünk.
- Kösz, mindent - pacsizott le David Zaynnel.
- Máskor is - mosolygott ránk. Az a mosoly. Nem, Stella. Fejezd be!
- Na, akkor. Remélem találkozunk még - mondtam zavartan, miután David bement a házba.
- Remélem - bólogatott Zayn.
- Akkor... szia - intettem, majd megfordultam és elindultam a ház felé.
- Ne vigyelek el? - kiabált utánam.
- Öhm.. Nem kell köszi. - fordultam meg, majd rá néztem. - Beérek még gyalog is - legyintettem.
- Nem hiszem. De nekem mindegy - mondta miközben már félig bent volt a kocsiban.
- Na jó.. Elvihetsz - forgattam meg a szemeimet.
- Akkor siessél - vigyorgott, én pedig beviharzottam a házba. Felbaktattam a szobámba, átöltöztem, felkaptam a táskám és lementem vissza.
- Zayn visz el? - kérdezte David sejtelmes hanggal.
- Öhm... Aha - kezdtem el a padlót nézegetni.
- Hmm.. Hát jó. Akkor szia. Jó legyél - köszönt el, én pedig már el is indultam Zayn kocsija felé.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte felvont szemöldökkel, mikor már mellette ültem.
- Öhm.. Tudod átöltöztem, az nálam már alapból 5 perc.
- Értem.
- Tudtad, hogy David összeakar hozni minket? - kérdezte pár perc múlva.
- Öhm.. Sejtettem - válaszoltam, miközben a mellettünk elsuhanó fákat kémleltem. - Csak.. Nem tudja felfogni, hogy nekem nincs szükségem
semmi féle fotósokra, akik nap mint nap a nyomomban vannak, és minden lépésem fotózzák. Sőt, újságírókra sincs szükségem, hogy minden
szavamat kiforgassák - válaszoltam a kelleténél kissé hangosabban, majd sóhajtottam egyet.
- Megértem - bólogatott Zayn. Az út többi részén csendben haladtunk tovább.
- Köszi hogy elhoztál - nyitottam ki az ajtót.
- Nincs mit. Máskor is - mosolygott rám. Haha. Persze. Hogy észrevegyenek. Még csak az kellene. Aztán meg itt 'Hűűű, ismeri Zayn Malikot,
azonnal valahogy a barátnője kell hogy legyek' lesz. Akkor már tuti jó volnék mindenkinek, addig viszont..
- Érted jöjjek? - kérdezte.
- Öhm.. Köszi, nem kell.
- Hát jó. Akkor szia. Jó tanulást - kacsintott rám.
- Haha. Köszi. Na szia - intettem, majd becsuktam az ajtót, megfordultam és elindultam a suli felé.
Egész nap máshol jártam gondolatban. Aminek meg is lett a következménye, mert majdnem minden órán rám szóltak, hogy figyeljek jobban.
Utolsó óra végén sietősen kibaktattam a teremből, majd elindultam haza. Egyedül. Igaz, szeretek egyedül lenni meg minden, de néha már rossz
érzés, hogy nincs barátnőm, vagy valami.
Bevallom, jobb sétálgatni valakivel mint egyedül. Az utóbbi időben kifejezetten utálok egyedül lenni. Az az igazság, hogy sokat gondolkodom.
Vagy Zaynen, vagy Daviden vagy Amyn. De mostanában inkább Amyn. El kellene felejtenem a múltat és túllépnem ezen az egész halál dolgon. Hisz' úgyse jön vissza.
Két éve volt, és azóta sem tudtam vele megbirkózni. Véget kell ennek vetnem. És úgy döntöttem most fogok ennek véget vetni. Elfelejtem a
múlt egy részét, kitörlöm a fájdalmakat - ami nem lesz egyszerű, de megpróbálom -, és csak a jelennek élek.
Szükségem van valakire! Egy barátra. David elmegy, meg Jason és Mark is. Zaynről meg ne is beszéljünk, meg a többiekről.
Nekem itt nem fog maradni senkim, csak a szüleim, de ők is csak este vannak itthon.
Gondolatmenetem közben azt vettem észre, hogy már a házunk előtt állok.
Bementem, ebédeltem majd amilyen gyorsan csak lehetett, megtanultam.
Csöngettek. Nem tudtam eltalálni ki lehet az, ugyanis gondoltam David csak nem csönget már be ha haza ér.
Lebaktattam a lépcsőről - amiből, megjegyzem, majdnem esés lett, mert MAJDNEM félre léptem -, úgyhogy, ezerrel dobogó szívvel oda értem az
ajtóhoz, majd kitártam az ajtót. Még gyorsabban kezdett verni a szívem, úgyhogy már a szívroham kerülgetett.
- Szia - mosolygott rám, amitől majdnem elájultam. Na jó. Stella! Te nem ilyen vagy. Nem ájulsz el holmi tinibanda tagjának mosolyától. Na jó. Kit hülyítek? Én is csak lányból vagyok.
- Szia Zayn - üdvözöltem szintén mosolyogva. - Hogy-hogy itt?
- Hát - túrt bele tökéletesen belőtt hajába. - csak úgy jöttem - vont vállat.
- Oké. Akkor gyere be - álltam arrébb az útjából ő pedig elsétált előttem. El kellett volna buktatni. Mekkora lett volna már. Na jó, nem leszek gonosz. De ezt egyszer akkor is megcsinálom.
- Mi járatban? - ültem le mellé a kanapéra. - Ja bocs, kérdeztem már.
- Aha. Mondom, csak úgy jöttem, ha már haza nem hozhattalak a suliból.
- Pedig jobb lett volna, mint egyedül sétálgatni.
- Én felajánlottam - tartotta fel a kezét maga elé.
- Jól van, már mindegy - legyintettem. - Amúgy, mi újság? - fordultam felé.
- Figyelj, nem tudom miért érzem ezt, de meg kell hogy ismerjelek.
- Hát, oké - bólintottam meglepődve. - Mit akarsz tudni?
- Baj, ha azt mondom, mindent?
- Baj, ha azt mondom, ma nem fogsz megtudni mindent?
- Nem baj - mosolyodott el.
- Oké, akkor.. öhm.. Sosem voltam jó mesélő. Nem akarsz inkább kérdezni? - kérdeztem reménykedve.
- De, kérdezek. Kezdjük az elején. Mikor születtél?
- 1994. május 13.
- Hmm.. Oké. Tesódat tudom, hogy van.
- Hát.. - kezdtem de inkább elhallgattam.
- Mi 'hát'? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- David igazából, nem a vér szerinti bátyám - néztem magam elé.
- Óóó.. Ezt nem tudtam.
- De nincs kedvem erről beszélni.
- Oké. Akkor gyerünk tovább. Kutya vagy macska?
- Macska.
- Kedvenc virág?
- Rózsa - mosolyogtam rá.
- Kedvenc film? - tette fel már vagy a 50. kérdést. Mindent megkérdezett. Minden kis részletet kiszedett belőlem, minden kis jelentéktelen dologról is. Azt hiszem, ennyit egy évben nem beszéltem még senkivel.
- Kedvenc... - kezdte, de ekkor betoppant David.
- Szia.. - lépett be háttal az ajtón, majd megfordult. - sztok - nézett ránk meglepődve.
- Megzavartam valamit? - lépkedett beljebb.
- Nem - mosolyogtunk rá.
- Akkor jó - ment be a konyhába. - Amúgy, Mark és Jason nem sokára jönnek. - jött ki a konyhából egy szendviccsel a kezében.
- Szerintem én megyek - állt fel Zayn.
- Maradhatsz, ha akarsz - mondta David, miközben a szendvicset tömte magába.
- Nem, amúgy is dolgom van - indult el David felé, majd lepacsizott vele és elindult kifelé, én pedig utána.
- Majd folytatom a faggatásod - fordult velem szembe, miután kiértünk.
- Jó - mosolyogtam rá. - Amúgy mit nem szedtél még ki belőlem? - nevettem fel.
- Hmm.. Sok mindent. Amúgy is még csak rólad tudok dolgokat, az életedről még körülbelül semmit - tette zsebre a kezét, majd rám nézett barna
szemeivel.
- Miért akarsz rólam ennyi mindent megtudni? - néztem fel szemeibe. - Pont te. Pont Zayn Malik a One Directionből. Pont tőlem. Miért?
- Magam sem tudom, csak egyszerűen... érdekelsz - vont vállat mosolyogva.
- Pont én, pont téged...
- Baj? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak.. olyan fura - nézegettem a padlót. - Na mindeg. - legyintettem mosolyogva.
- Oké. Akkor majd találkozunk - ölelt meg. - Szia.
- Szia - engedtem el, majd megvártam míg elhajt és bementem vissza Davidhez.
- Na mi volt? - kérdezte egy vigyorral az arcán, miután lehuppantam mellé a kanapéra.
- Semmi közöd hozzá! - vágtam rá azonnal. - Na jó. Semmi különös - sóhajtottam egy nagyot.
- Aha. Higgyem is el - bólogatott vigyorogva.
- Hát hidd is el. Nem volt semmi, csak beszélgettünk - vontam vállat mosolyogva.
- Értem. És miről?
- Sok mindenről.
- Na jó. Belőled nem lehet kiszedni sok mindent.
- Ez van. Megszokhattad volna már 2 év alatt.
- Igen. Pontosan, ez az. 2 évvel ezelőtt még teljesen más voltál - sóhajtott fel. - Hiányolom azt a Stellát. Azt az életvidám húgomat.
- Már nem vagyok annyira olyan mint akkor, amikor.. - Nem fejeztem be, csak lehajtottam a fejem.
- Még szerencse, mert akkor még most sem szólnál egy szót sem.
- De nyugi. Majd nem sokára, talán, visszatér az a régi Stella - néztem rá. - Bár nem ígérek semmit.
- Jó - hagyta annyiban a dolgot.
Csöngettek én pedig szaladtam az ajtóhoz.
- Sziasztok - üdvözöltem Markot és Jasont.
- Szia - köszöntek kórusban, majd elment mellettem Jason és utána elindult Mark is. De! Ő már nem jutott sokáig, mert gondoltam egyet és kiraktam elé a lábam, mire ő hasra vágódott. Igaz, ezt Zaynnel akartam megcsinálni, de gondoltam jó lesz Mark is. De ezt majd Zaynnél is bevetem.
Jason és David majd' megfulladt a röhögéstől, Mark pedig - szegény -, ott fetrengett a földön.
- Stella! Ez mégis mire volt jó? - kérdezte kínlódva, mire elvigyorodtam.
- Nem tudom. Csak úgy jött - vontam vállat, majd lenyújtottam neki a kezem és felhúztam.
Elsétáltunk mi is a kanapéig, majd leültünk melléjük.
- Amúgy, mit is csinálunk ma? - érdeklődtem. Egymásra néztek vigyorogva, majd felálltak mellőllem és beálltak elém.
- Mark! Ugye elhoztad amit el kellett hoznod? - nézett David ijedten.
- El hoztam, ne idegeskedjél.
- Oké. Na szóval, mivel tudjuk mennyire nagy Ed Sheeran rajongó vagy..
- Ma koncertre megyünk! - kiabálták egyszerre, mire én sikítozva felugrottam és körbe öleltem mindenkit.
- Ne már. Ez komoly? Ezt nem hiszem el. Ááááá - kaptam sokkot ott helyben.
- Annyira szeretlek titeket. Úristen. Mivel érdemlem én ezt ki? - ugráltam örömömben, vigyorogva, sikítozva.
- Hát csak úgy szeretetből - öleltek meg mindannyian.
- Amúgy mikor is kezdődik? - kérdeztem, miután alaposan kisikítoztam magam.
- 7-kor.
- Óóó, akkor megyek készülődni - futottam fel az emeletre, majd a szobám és a fürdő közt kezdtem szaladgálni.
Ahhoz képest, hogy mennyit szoktam készülődni általában, most negyed óra alatt végeztem.
- Kész! - szaladtam le a fiúkhoz, majd beálltam eléjük. - Milyen?
- Olyan Stellás. Póló, csőnadrág, tornacipő. De amúgy jó - vigyorgott David.
- Hmm.. Akkor jó - bólogattam. - Indulunk? - kérdeztem izgatottan, ugrálva.
- Mehetünk - álltak fel, én pedig megiramodtam az ajtó felé.
- Anyuék egyáltalán tudnak róla? - fordultam vissza hirtelen, és amilyen "ügyes" vagyok a kezemmel fejbe találtam a hátam mögött álló Markot.
- Upsz.. Bocsi.
- Mai nap már második alkalom! Mi lesz még ma? Leütsz? - fogta a fejét, majd felnevetett.
- Lehet - bólintottam, mire ijedten nézett rám. - Nyugi már. Ma már nem bántalak.
- Amúgy igen, tudnak róla - szólalt meg David.
- Akkor oké - mondtam, majd bepattantunk David kocsijába és útnak indultunk.
- Ideges vagy? - kérdezte Mark, aki mellettem ült hátul - a lehető legmesszebb -, és az ujj tördelésemre utalt. Igen, van egy ilyen rossz
szokásom ha ideges vagyok. Meg még sok rossz szokásom van, amiről ideje lenne már leszoknom...
- Miből gondolod? - kaptam felé a fejem egy erőltetett vigyor kíséretében.
- Nyugi Stella. Lélegezz! - nézett rám szintén vigyorogva, csak az övé nem épp erőltetett vigyor volt.
Egész úton azt hajtogatta, hogy lélegezzek. Kezdett az agyamra menni.
- Megjöttünk! - mondta David, majd leparkolt.
- Istenem! - ugrottam ki az autóból izgatottan. Elindultunk befelé és én egyre jobban azt éreztem, hogy mindjárt szívrohamot kapok.
- Nyugi Stella! Lél.. - kezdte Mark, de megfordultam.
- El ne mond még egyszer! - szóltam rá idegesen, mire kissé meghúzta magát.
- Azért - fordultam vissza, majd mentünk tovább.
Nagy sokára beértünk és már a koncertet vártuk a többi emberrel együtt.
Sikítozva köszöntöttük Ed-et, aki üdvözölt minket, majd belekezdett a koncertbe.
- Eljött egy kedves haverom is - szólt bele a mikrofonba. - Zayn Malik - nézett el egy irányba, a lányok pedig - köztük én is -, elkezdtünk sikítozni.
Zayn feljött a színpadra, közben végig nézett a közönségen.
- Zayn. Kin akadt meg a szemed? - kérdezte nevet Ed, miközben Zayn felém nézett, én pedig rá mosolyogtam.
- Velem szemez! - szólalt meg Mark, mire felnevettem. Páran egy kissé hülyén néztek rá a lányok közül, akik álltak mellettünk.
- Kétlem, mert velem! - szólalt meg egy lány.
- Hát nem, mert velem! - sikítozott egy másik lány is.
- Öhm, csak egy ismerős - mondta Zayn.
Zayn pár perc múlva elköszönt, majd lement a színpadról, Ed pedig folytatta a koncertet. Koncert után sorba álltam aláírásért. Ed mellett ott állt Zayn is.
- Kinek lesz az aláírás? - kérdezte Ed.
- Stella - szólalt meg Zayn, mire Ed hülyén nézett rá.
- Pontosan - bólintottam vigyorogva.
- Óó, te vagy az az ismerős - mondta Ed vigyorogva, miközben adogatta az aláírást. Csináltam vele egy képet is, amin az én ezerwattos vigyorommal állok mellette. Bár nem csoda.
Haza indultunk. Kiraktuk még Markot és Jasont, majd hazamentünk.
- Sziasztok - törtünk be otthon nevetve.
- Sziasztok. Na, milyen volt a koncert? - kérdezte anyu az újságról felnézve.
- Fenomenális. Csodálatos. Király, és nem mondok több szinonímát - ugráltam mint egy kis gyerek, vigyorogva.
- Örülünk, hogy jól éreztétek magatokat - mosolygott ránk apu, majd anyu is.
- Na jó. Most viszont elmegyek és vízszintesbe helyezem magam. Jó éjt - öleltem körbe még mindenkit, majd felbaktattam a szobámba.
Elmentem tusolni, majd lefeküdtem aludni.
Reggel a telefonom ébrsztőjére keltem. De majdnem visszaaludtam, miután
kikapcsoltam. Mikor már legközelebb megnéztem a telefonom 7:30 volt. Hiperszuper gyorsan kipattantam az ágyból, majd elszaladtam a fürdőbe.
Nagy nehezen rendbe szedtem magam, majd felöltöztem és leszaladtam a konyhába. Megreggeliztem, majd elindultam a suliba.
Egy újabb unalmas napot hagytam magam után.
- Upsz.. Bocsi, nem akartam neked menni - szabadkoztam, miután sikeresen neki mentem valakinek. Sokszor történt már velem ilyen, ugyanis általában a földet kémlelem miközben megyek haza.
- Nem probléma. Örülök, hogy nem kell elmennem a sulidig.
- Óóó.. Szia Zayn - vigyorogtam rá. - Hogy-hogy erre? - vontam fel a szemöldököm.
- Mondtam, hogy még nem fejeztem be a faggatásod - kacsintott rám, majd tovább indultunk.
- Oké. Szerintem siessünk, mert mindjárt esni fog - néztem fel az égre, ami nem enyhén felhős volt. Gyorsabban vettük a lépteinket, majd nem
sokkal később haza is értünk. Abban a pillanatban elkezdett szakadni az eső.
- Megmaradt a hajam - sóhajtott fel Zayn. - Szárazan - tette hozzá, majd levetette magát a kanapéra.
- Örüljél. Kérsz valamit? Inni vagy enni? - kérdeztem a konyha felé megindulva.
- Nem, köszi - válaszolt. Bementem a konyhába, csináltam magamnak egy szendvicset, majd kimentem vissza Zaynhez, és helyet foglaltam
mellette.
- Na szóval, mit akarsz még tudni? - néztem rá miközben a szendvicsemet ettem.
- Amit még nem mondtál el.
Megettem a szendvicsem, majd Zayn felé fordultam.
- Szóval, kezdem az elején. Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy majd híres leszek. Bár most a fordítottja van. Sokat fűztem gyöngyöt.
- Hmm. Meglepő. Nem néztem volna ki belőled, hogy azokkal a kis izékkel..
- Gyöngy!
- Gyöngyökkel izélsz.
- Fűzök - vigyorogtam rá. - Na de folytatom. És még olyan izé.. - gondolkodtam el. - Karkötőt is csináltam, olyan fonottat. Tiszta művész voltam ám kiskoromban.
- Hát most már nem. - nézett rám vigyorogva.
- Kapd be.
- Vedd elő.
- Hülye - bokszoltam bele a vállába nevetve.
- Te mondtad - vigyorgott rám.
- Na jó! Hagyjuk - nevettem még mindig. - Folytatom. Tudtad, hogy utálom a havat? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Hogy tudtam volna, amikor még csak most mondtad legelőször? - nézett rám hülyén. - Amúgy jó tudni. Akkor majd télen megfürdetlek benne -
kacsintott rám.
- Csak szeretnéd. Majd elfutok. Régebben jártam futóversenyekre is - néztem rá vigyorogva.
- Óóó, tényleg? De jó. Majd egyszer utolérlek.
- Vagy nem - kacsintottam rá, mire felnevetett.
- Ne legyél te abban olyan biztos.
- Hogy nem érsz utol? Hmm. Majd meglátjuk - bólintottam.
- Inkább folytasd.
- Jó. De nem tudok mit mondani.
- Csak van valami még.
- Uhm.. Utálom a szoknyát! Ja, és utálom a bogarakat, a kígyókat, a pókokat, a békákat. Félek a sötétben - néztem rá, de nem szólt semmit csak vigyorgott.
- Jaaaaaaajj, és utálom a bohócokat! Olyan irritálóak, szerintem legalább is - mondtam, mire kitört belőle a nevetés.
- De mond, hogy nem félsz tőlük.
- Azt azért nem. De most mi olyan vicces benne? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Semmi - fogta vissza magát, majd rám nézett. - Folytasd. De! Azt hiszem rólad már sokat tudok, de az életedről még semmit. Szóval...
- Mit szeretnél tudni?
- Mindent.
- Oké. 1994-ben születtem, de ezt tudod. Anyuék cégvezetők, úgyhogy jó, ha este látom őket. Davidet nem mutatom be, úgyis ismered. Pár hónapja mondták el anyuék, hogy örökbe fogadták. Teljesen kiborultunk. Bár ilyenkor ki az, aki nem akad ki? Együtt nőttem fel a legjobb barátnőmmel, Amyvel, aki meghalt 2 éve. Elütötte egy autó.
- Sajnálom - jött közelebb, majd megölelt, amikor meglátta, hogy potyognak a könnyeim.
- Még épp, hogy elbúcsúztam tőle - motyogtam, majd letöröltem könnyeim. - De inkább hagyjuk - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Hát oké. Mit csináljunk? David mikor ér haza?
- Öhm. Nekem tanulnom kellene - húztam el a szám. - David meg majd jön egyszer.
- Tanuljunk - villantott felém egy vigyort.
- Hmm, jó. Remélem érted a matekok. Ja, igen. Utálom a matekot és hülye is vagyok belőle...
- Hát úgy ahogy értem.
- Oké. Akkor... - álltunk fel és elindultunk az emeletre.
- Ez volna az én szobám - nyitottam ki az ajtót, majd elálltam Zayn elől, ő pedig besétált a szobámba.
- Hmm. Szép - mondta miközben szét nézett. - Minek égősor tavasszal a szobába? - vonta fel a szemöldökét.
- Még Karácsonykor raktam fel és eddig nem volt kedvem leszedni.
- Lusta.
- Nem is.
- De.
- De nem! - néztem rá csúnyán. - Na jó, lehet - vontam vállat.
- Na mit mondtam - villantott egy mosolyt felém, majd tovább nézelődött. Addig én elővettem a könyveimet, amiből épp tanulnom kellett, majd
ledobtam magam az ágyra.
- Na akkor... Vessük bele magunkat a tanulásba - ugrott mellém, majd kinyitotta a matek könyvem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése