2. rész:

Újabb 1 hét eltelt az életemből. Most már úgy érzem, minden délután lesz elfoglaltságom, ugyanis eddig minden délután Daviddel mentem a bárba. 
Minden nap egyre többen jönnek be megnézni őket. Jó érzés látni, hogy ennyien szeretik a bandát és kíváncsiak rájuk. 

Vasárnap van. Reggel teljesen vidáman lebaktattam a szobámból a konyhába.
- Jó reggelt - öleltem meg anyut, majd aput. 
- Neked is - mondta anyu. Láttam rajta, hogy valami aggasztja, ahogy aput is, de nem kérdeztem rá.
- Figyelj kicsim. Keltsd már fel Davidet. Valamit mondani akarunk nektek - nézett rám anyu, mire én bólintottam. Felálltam az asztaltól, majd elindultam.
Mégis mit akarnak elmondani? - tettem fel magamnak a kérdést, miközben felfelé lépkedtem a lépcsőn. 
David szobája előtt megálltam egy pillanatra, majd benyitottam.
Leültem az ágya szélére, majd elkezdtem gondolkozni, hogy mit akarhatnak anyuék.
Majd rávettem magam, hogy a békésen szunyókáló bátyámat felkeltsem.
- David. Ébredj - szólaltam meg teljesen nyugodt hangon. Vártam, de nem csinált semmit. 
- David! Ébredj! Itt van a bandád - kiabáltam mire felugrott.
- Hol? - kérdezte, majd megdörzsölte a szemeit.
-Sehol. Csak tudtam, hogy másképp nem kelsz fel. Amúgy jó reggelt - mosolyogtam rá. Vissza dőlt, majd sóhajtott egyet.
- Miért kellett ilyen korán felkelteni? - kérdezte szenvedő hangon.
- Korán? Fél 12 van - néztem az órára majd újra Davidre.
- Az nekem korán van - motyogta ásítás közben.
- Amúgy anyuék mondták, hogy keltselek fel, mert beszélni akarnak velünk - álltam fel.
- Miről? 
- Nem mondták - vontam meg a vállam. 
- Jól van. 5 perc - mondta és feltápászkodott az ágyról én pedig lementem vissza anyuékhoz. Pár perc múlva David is megjelent.
- Üljetek le - mutatott anyu a kanapéra.
Teljesítettük kérését, és kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén. 
- Szóval? Mi az a nagyon fontos dolog? - kérdezte David felhúzott szemöldökkel. 
- David.. Ez legfőképp téged fog érinteni - motyogta anyu, majd ránk nézett.
- Mi van velem? - kérdezte David, majd rám nézett. A szemében kétségbeesés tükröződött. 
- Tudjuk, hogy rosszul fog esni, hogy ennyi évig eltitkoltuk, de.. - kezdte anyu. David megszorította a kezem.
- Nyögjétek már ki - idegeskedtem. 
- Szóval, az a helyzet, hogy mi téged, David.. Örökbe fogadtunk - 
Egyszerre voltam dühös és kétségbeesett amikor ezt kimondta anyu. Dühös, mert ennyi ideig eltitkolták előttünk és kétségbeesett, mert nem tudtam mi lesz David reakciója. 
Teljes csönd volt a nappaliban.
- Képesek voltatok 19 évig eltitkolni előlem? Előlünk..? - kérdezte David. Hangjában egy zsáknyi dühvel és csalódottsággal. 
- Egész életemben hazudtatok nekem? - tette fel az újabb kérdést, majd felállt mellőlem.
- Hogy voltatok erre képesek? - kérdezte szinte kiabálva.
- Hazudtatok a saját lányotoknak - emelti a 'saját' szót, és rám nézett. - és nekem - mutatott magára.
- Mi elakartuk mondani - motyogta anyu.
Teljes sokkban ültem még mindig a kanapén.
- Ezt nem hiszem el - futott ki a házból David. 
- David! - kiabált utána anyu, de nem jött vissza.
- Stell - ült le mellém én pedig felálltam.
- Hogy lehettetek erre képesek? - néztem könnyes szemmel anyura, majd apura, aztán újra anyura.
- Elakartuk mondani. De nem volt rá alkalom - motyogta apu.
- Nem volt rá alkalom? - kérdeztem vissza teljesen felháborodottan.
- Mi az, hogy nem volt rá alkalom? 18 évig abban a tudatban éltem, hogy ő a bátyám! - mutattam az ajtó felé, ahol nem rég kifutott David. 
- 18 év alatt egyszer sem tudtátok elmondani? - kérdeztem teljesen kiborulva. 
- Még csak meg sem próbáltátok - mondtam teljes undorral a hangomban. 
- 19 évig átvertétek őt. Eltudjátok képzelni milyen érzés lehet ez? Eltudjátok képzelni, milyen lehet 19 évig abban a tudatban élni, hogy van egy rendes családod, utána pedig megtudod hogy ez a "család" nem is a saját családod? - kiabáltam.
Teljesen kikeltem magamból. Soha életemben nem voltam dühös senkire ennyire.
- Stell - nézett rám anyu könyörgően.
- Nem érdekeltek - fordultam el, majd azzal a lendülettel kifutottam a hideg télbe, és meg sem álltam egészen egy parkig, ahol leültem egy padra.
Sok gondolat kavargott a fejemben, de egyikre sem találtam meg a "miért"-et. 
A hideg szél teljesen átjárta a testem. Még csak egy kabátot sem hoztam magammal, vagy valamit.. 
Felhúztam a lábam és összekuporodtam. Nem tudom mennyit fagyoskodhattam ott.
- Stell? - jött egy hang a hátam mögül. Hátra néztem, és David állt ott.
- Hogy-hogy nem vagy otthon? - kérdezte. Ő legalább okos volt, és hozott kabátot magával..
- Amiért te sem vagy otthon - válaszoltam sóhajtva.
Leült mellém majd rám szegezte tekintetét. Tiszta piros volt a szeme.
- Te sírtál? - kérdeztem meglepődve. 
- Nagyon látszik? - kapott a szeméhez a kezével.
- Ááá..Dehogy - néztem el más felé, majd legyintettem egyet.
- Szóval igen - jelentette ki. Következő percben, azon kaptam magam, hogy vacogok.
- Azért egy kabátot hozhattál volna - motyogta majd közelebb ült, és megölelt.
- David..
- Hmm?
- Ugye tudod, hogy ez nálam semmin nem változtat? Ugyan úgy az én bátyám maradsz mindörökké - öleltem meg még szorosabban.
- Te pedig az én húgom.. És anyuék - húzta el a száját - ugyan úgy a szüleim maradnak.
- Talán túl reagáltuk a dolgokat - motyogtam. 
- Talán - vont vállat, majd felálltunk majd hazaballagtunk. 

- Hál' Istennek - könnyebült meg anyu miután meglátta hogy haza értünk. 
- Sajnáljuk, hogy ennyire kiborultunk, csak hát... - mondta David, én pedig hevesen bólogattam. 
- Semmi gond. Jogosan borultatok ki. Mi voltunk a hülyék, hogy csak ennyi év után mondtuk el - mondta anyu.
- Szent a béke? - kérdeztem mosolyogva.
- Az - öleltük át egymást mindannyian. 

[...]

Már vagy két hete éltünk ugyanabban a családi békében, mint az előtt, még mielőtt elmondták volna anyuék.
- Stell.. Bejöhetek? - kérdezte David este.
Épp az ágyamon feküdtem és gondolkoztam mindenféle hülyeségen, zene hallgatás közben.
- Persze. Gyere - ültem fel az ágyön, miközben David besétált és leült velem szemben.
- Mi van? - kérdeztem kíváncsian. 
- Elköltözöm - jelentette ki, mire én nagyot néztem. 
- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül.
- El-köl-tö-zöm - szótagolta el, hogy jobban felfogjam.
- Ezt most nem mondod komolyan?
- De. Halál komoly - nézett rám szomorúan.
- De..Miért? - kérdeztem.
- Te sem gondoltad komolyan, hogy itt fogom leélni az életem? - nézett rám hülyén.
- Jó, de akkor is - motyogtam. - És hol fogsz lakni?
- Hát..London úgymond a gazdagabb felébe. 
- Oh.. De jó - morogtam. - És mégis mikor költözöl?
- Jövőhéten.
- És mi lesz a bandával? - kérdeztem kíváncsian.
- Az a helyzet, hogy ők is költöznek, oda ahova én is.. Vagy legalább is arrafelé.
- Ha találkozol arrafelé Ed Sheerannel kérhetnél egy aláírást - kacsintottam rá, és próbáltam nem sírni, pedig azt csináltam volna.
- Jó, meg lesz - ölelt meg. - Ugye, ha most kimegyek nem fogsz sírni? - kérdezte miután elengedett.
- Hát miért is sírnék? Végül is csak elmegy a hozzám legközelebb álló személy, sőt mind a három személy, London másik felébe, de nem, nincs értelme sírni - kezdtek el potyogni a könnyeim.
- Jajj, ne már.. Fogunk még találkozni, nem a világ másik felébe megyek - ölelt meg szorosan, miközben én sírtam.
- Jó, de mikor? - kérdeztem, majd elengedtem Davidet.
- Majd hétvégenként - nézett rám mosolyogva.
- Micsoda megnyugtatás - morgolódtam. - És minden hétköznapot éljem eztán a szobámba gubbasztva. Te voltál az egyetlen aki kitudott rángatni itthonról. - néztem rá könnyes szemekkel, majd éreztem hogy nem bírom vissza tartani,
és újra sírni kezdtem. 
- Istenem.. Van még egy hetünk. Minden percet kiélvezünk, jó? Holnap kezdjük, fellépés után elmegyünk valamerre a fiúkkal együtt - kacsintott rám. 
- Jó - töröltem le az arcomról a könnyeket, majd rá mosolyogtam. 
- Na, ez a beszéd. Most pedig aludjunk. Jó éjt - mondta, felállt és kiment. Jobb már nem is lehetne...

Következő nap elég rossz volt, mármint a délelőtt, lefeleltem 3 tantárgyból, de amilyen "jó" tanuló vagyok mindből négyesre feleltem.
Alig vártam a délutánt. Utolsó óra végén, sietősen mentem kifelé az osztályból, mikor neki mentem egy srácnak.
- Öhm..Bocsi - néztem fel a pasira. Teljesen ismeretlen srác volt, vagy legalább is nekem az volt, ugyanis még sose járkált a sulinkban egy kapucnis, napszemüveges gyerek. Vagy felnőtt, jelen pillanatban nem tudtam megállapítani. 
- Nem gond - mosolygott rám. - Sőt örülök is neked.. Nem ismersz egy Stella Watson nevű lányt?-kérdezte.
- De igen, ismerek - válaszoltam egyszerűen.
- Nagyszerű. Tudod hol van? 
- Előtted - mosolyogtam rá.
- Ooh. Neked a bátyád David Watson. Nem? - kérdezte, miközben elindultunk kifelé.
- Nem. Az apám - forgattam meg a szemeimet. - De. Ő az, a bátyám. Amúgy miért? - kérdeztem kíváncsian.
- Ő küldött érted - mondta. 
- Jut eszembe. Te ki is vagy? És honnan ismered a bátyám? Ismered Ed Sheerant? - Utolsó mondatnál eléggé hülyén nézett rám.
- Most mi van? Ő a kedvencem - nevettem fel. 
Kiértünk a suliból, majd elindultunk a Mc Donald's felé, ugyanis ott dolgozik az a három jó madár.
- Na, de tényleg. Elárulnád végre, hogy ki vagy? Mert mit ne mondjak, nagyon jó egy kapucnis, napszemüveges emberke mellet járkálni, akit még életemben nem láttam, vagy lehet, hogy láttam, nem tudom, és még csak a nevét sem tudom - álltam meg.
- Ja igen, és honnan ismered Davidet? - kérdeztem kíváncsian, felé fordulva. 
- Jó, elmondom - sóhajtott fel, majd ő is megállt és felém fordult. - Davidet 3 éve ismertem meg, jó haverok lettünk, de aztán jelentkeztem az x-faktorba még 2010-ben. És most újra megkerestem - magyarázott.
- Kinyögnéd végre ki a jó Isten vagy? - kérdeztem türelmetlenül, mert eléggé érdekelt a dolog, milyen nagy sztárral állok szemben.
- Nem fogsz sikítani? - kérdezte.
- Ha nem vagy Ed Sheeran, akkor nem - kacsintottam rá, mire bólintott. Körbe nézett, hogy van-e valaki körülöttünk, és miután megbizonyosodott róla, hogy nincs, levette a napszemüvegét, majd a kapucniját.
- Te most komolyan, te vagy? - kérdeztem kikerekedett szemekkel. - És komolyan te jöttél értem? És..ez..hogy..? - értetlenkedtem.
- Már mondtam - kacsintott rám, majd felfobta vissza a kapucniát, vigyázva a hajára, majd a napszemüvegét.
- Ááá - kezdtem el sikítozni, mire befogta a számat.
- Ne sikítozzál már - nézett rám csúnyán.
- Nem azért sikítozok, te - szedtem le a számról a kezét. - Hanem mert ismeritek Ed Sheerant. Ugye szerzel nekem aláírást? - kérdeztem 
tőle, majd bevetettem a bociszemeimet. 
- Persze - mosolygott rám, majd tovább mentünk. 
- Amúgy te nem szeretsz minket? - nézett rám kérdően.
- Hát.. a zenéteket szeretem, de amúgy... - húztam félre a szám.
- Hát jó - hagyta annyiban a dolgot.
- Nem mintha nem néztétek ki jól - mosolyogtam rá, mire az arcán egy önelégült mosoly terült el. - Csak hát nem is tudom.. Hagyjuk - 
legyintettem. Útközben odaértünk a Mc Donald's-hoz, majd belépkedtünk. 
- David - pillantottam meg a pult mögött.
- Ohh. Szia Stella - integetett. - És Zayn. Látom megtaláltad - vigyorgott rám.
- Meg, elsőnek, ugyanis neki mentem - mondta, majd leült egy székre a pult előtt.
- Én mentem neki - mutattam Zaynre.
- Nem mindegy? - kérdezte David, mire vállat rántottunk Zaynnel. 
- Nem akarod haza kísérni Stellt? - kérdezte David Zaynt.
- Miért is? - kérdeztem, de mintha meg sem hallották volna. 
- De, elkísérhetem - állt fel Zayn.
- Nem kell - tiltakoztam. Minek nekem kísérgető? Eddig is mindig haza találtam, most sem fogok eltévedni...  
- De kell - vigyorgott rám David, mire csúnyán néztem rá. 
- David! Beszélhetnénk? - kérdeztem idegesen.
- Most is azt csináljuk, nem? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Fúú.. Nem úgy - lökdöstem befelé egy ajtón. 
- Figyelj, nekem nem kell kísérgető. Főleg nem egy sztár. Nem akarok az újságok címlapján szerepelni.
- Fel sem fogják ismerni.. Most akkora baj hogy hazakísér? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen! - vágtam rá azonnal. 
- Figyelj.. Zayn egy jó pasi. Mármint, gondolom én. Ugyanis én pasi vagyok, és nem tudom megállapítani.. Na mindegy - legyintett.
- Te most arra gondolsz, hogy pasizzak be? Egy sztárral? Pont Zaynnel? Amúgy is van csaja. Meg amúgy is mondtam már, hogy nem akarok 
újságok címlapján szerepelni. - fintorogtam, majd vártam a válaszát. 
- Amúgy sincs csaja, mivel ha olvasnál újságot, akkor tudnád, hogy nem rég szakítottak. És most mi abban a nagy gond, ha hazakísér? - 
nézett rám hülyén, majd keresztbe fonta karját a mellkasán.
- Semmi - hagytam annyiban a dolgot, majd sóhajtottam. Végül is, csak haza kísér..
- Na látod. Akkor.. - tárta ki az ajtót, majd kiballagtunk vissza.
- Na végre - könnyebbült meg Zayn. - Itt hagytatok egy csapat One Direction rajongóval, akik mondjuk nem vettek észre, de akkor is - 
nézett egy asztal felé, ahol egy csapat lány ült. 
- Na akkor sziasztok - intett David, miután elindultunk Zaynnel. 
- Nem tudom mi a bajod. A többi lány elsőnek belement volna, hogy én - emelte ki az 'én' szót, miközben magára mutatott. - hazakísérjem.
- Én nem tartozok az olyan lányok közé - válaszoltam egyszerűen.
- Rájöttem - nézett rám, mire én vállat vontam. 
- És ez baj? - húztam fel a szemöldököm. Felfoghatná, hogy nem minden lány van oda értük. Na jó, a zenéjükért igen, én is oda meg vissza 
vagyok, de amúgy...
- Nem. Annál jobb - mosolygott féloldalas mosolyával miközben a távolba nézett. Na ezzel mire akart célozni? 
- Mert? - kérdeztem kíváncsian, de nem kaptam rá választ.
- Hagyjuk - legyintett, majd csendben haladtunk tovább. 
Bevallom tényleg jó pasi meg minden, de nem akarok egy sztárral össze jönni. Nem akarok az újságok címlapján szerepelni.
Amúgy se jövök be neki szerintem. Ő egy sztár, én meg egy átlagos hétköznapi csendes, néha őrült lány. 
- Na, köszi, hogy haza kísértél meg minden - mondtam, már a házunk előtt.
- Ugyan.. Semmiség. Máskor is - mosolygott rám. - Főleg, ha ráérek - tette hozzá, én meg csak a szememet forgattam. 
- Haha.. Jó. Na szia - Mi az hogy jó? Nem jó! Engem nem kell kísérgetni. Nem is tudom miért mondtam. 
Mivel Zayn előttem állt, elléptem balra de abban a pillanatban ő jobbra lépett, úgyhogy ugyan úgy előttem állt meg, majd ugyan ezt megcsináltuk még egyszer.
- Na jó - nevettem el magam kínomban. - Te is balra, én is balra - mondtam, mire ő bólintott. Hát nem jött be, ugyan azt csináltuk mint elsőre.
- Azt mondtam te is balra, én is balra - oktattam ki.
- Ja, bocsi, nem figyeltem - mosolyodott el, majd belenézett szemembe. Azok a barna szemek... 
- Egyszerűbb ha egy helyben maradsz - mondtam, majd kikerültem őt.
- Szia - intetettem neki, majd beléptem a házba.

* Zayn szemszöge * 
Hát ez irtó..jó volt. Ahogy ott szenvedett. Be kell valljam direkt léptem arra, emerre ő, jó volt látni, ahogy szenved, bár szerintem neki nem annyira
tetszett ez az egész, nem úgy, mint nekem. 
Nem mintha tetszene, vagy valami, de be kell valljam szép lány. De mondjuk ha tetszene, se jönne össze velem, szerintem. Nem olyan lány aki a médiára vágyik.
Mosolyogva intettem még neki egyet, majd elindultam vissza Davidhez. 

* Stella szemszöge * 
Ebédeltem, majd felszaladtam a szobámba. Gyorsan megtanultam. Elég gyors voltam, ugyanis körülbelül egy órába sem telt tanulnom. Azután pedig
leszaladtam vissza és beültem a tévé elé, nem mintha az én szobámba nem volna, csak a nappaliban valamiért jobban szeretek tévézni. 
Első nap, amikor nem megyek a fellépésükre a fiúknak.
Pár óra múlva David is megérkezett, méghozzá nem egyedül.
- Zayn? Ez most komoly? - fordultam David felé kikerekedett szemekkel. 
- Stella! - húzta el az 'a' betűt, majd kitárta a karját és elkezdett közeledni felém, míg végül adott egy nagy ölelést. Ez volt az amolyan 'örülök hogy újra látlak, ne haragudj semmiért' ölelése. 
- Most ő is velünk fog jönni? - kérdeztem teljes nyugodt hangszínben, mire ő bólintott. - És egyáltalán hova megyünk? - kérdeztem majd egyik
lábamról a másikra álltam. 
- Azt majd ő tudja - nézett Zayn felé, aki épp nézelődött a házban.
- Ahj.. de.. fúú.. - nyavalyogtam.
- Valld be, hogy nem is egy rossz arc - kacsintott rám, mire nagyot néztem.
- Nem is ismerem még nagyon - válaszoltam vállat vonva.
- Majd megismered akkor - kacsintott újra.
- Hogy tudsz ennyit kacsingatni? - néztem rá hülyén, majd elnevettem magam, mire csak vállat vont. 
- Amúgy Zayn merre van? - kérdeztem hirtelen, mert körbe néztem és sehol sem láttam. 
- Zayn? Merre vagy? - kiabált David, de semmi.
- Ja, bocsi, csak megkerestem a fürdőt - jött le a lépcsőn pár perc múlva.
- Mikor mentél te fel? - kérdeztem furán nézve rá. Egyáltalán meg sem hallottam hogy felment volna.
- Nem rég - vont vállat. 
- Felhívom a többieket, addig ti beszélgessetek - vette elő David a telefonját, majd rám pillantott vigyorogva és elment. 
1 perc csend után Zayn megszólalt: 
- Ez te vagy? - mutatott egy képre a falon.
- Öhhm.. Igen - mosolyogtam, mire ő is elvigyorodott.
- Nagyon..cuki voltál - nézegette a képet.
- Köszi. De szerintem nem - kezdtem el én is a képet nézegetni.
- Pedig de. 
- Ha te mondod - vontam vállat, majd rámosolyogtam. 
- És ez itt ki melletted? - mutatott egy másik képre. 
- Öhm.. Én és Amy - csuklott el a hangom mikor megláttam a képet én is. 
- Nem ide jár suliba? - kérdezte Zayn, majd rám nézett. Nem válaszoltam, csak lehunytam a szemem és próbáltam visszatartani a sírást.
- Idejárt, csak..meg..halt.
- Úristen. Sajnálom.. Én.. én nem tudtam - mondta zavartan.
- Semmi gond. Nem tudhattad - szipogtam, majd letöröltem könnyeimet.
- Na de hagyjuk is. Nem akarok sírni. Le kellene már zárnom a múltat - mondtam ki az igazságot, csak nem tudom miért Zaynnek.
- A srácok nem tudnak jönni - szaladt le a lépcsőn David. 
- Mert? - kérdeztük egyszerre Zaynnel.
- Mert dolguk van - mondta David, majd megállt előttünk. - Majd holnap bepótoljuk velük. De.. sírtál? - kérdezte. 
- Öhmm. Igen. - motyogtam. 
- Miért? 
- Azért - néztem egy képre, majd újra Davidre.
- Már értem - ölelt meg szorosan. - Majd mondok valamit - engedett el, majd rám mosolygott. Bólintottam egy aprót. 
- Igen, köszönöm kérdésetek, szomjas vagyok - szólalt meg Zayn, mire hülyén néztünk rá, de végül leesett mit akart mondani.
- Ohh.. Oké. Mit kérsz? - indultam meg a konyha felé, utánam pedig Zayn. 
- Mi van? - ült le egy székre. Kinyitottam a hűtőt, majd tanulmányozni kezdtem. 
- Öhm, víz, Pepsi, nara.. 
- Pepsi jó lesz - mosolygott én pedig kivettem az említett italt, majd töltöttem Zaynnek egy pohárba és leraktam elé.
- Köszi - kortyolt bele. Leültem vele szembe, ő pedig elkezdett nézegetni. 
- Mi az? - kérdeztem zavartan. Utálom, ha néznek.
- Semmi. Csak olyan jó, hogy nem egy sikítozó rajongó ül velem szemben - tette le a poharát, majd felkönyökölt az asztalra. 
- Csak ne tartsd meg ezt a szokásod.
- Melyiket? 
- Ezt, hogy így nézegetsz.
- Mert? 
- Mert nem szeretem - vontam vállat, majd felálltam.
- David. Most akkor megyünk valamerre, vagy tea délután tartunk? - kiabált ki Zayn.
- Te tudod, nem? - jött be a konyhába David, majd ledobta magát egy székre.
- De, úgyhogy akkor menjünk - mondta Zayn, majd felálltak, ekkor toppantak be anyuék.
- Hát ő? - nézett anyu Zaynre.
- Valahonnan olyan ismerős vagy te nekem - kezdett el gondolkodni apu is.
- Zayn Malik. A One Directionből - mutatkozott be Zayn. 
- Ohh.. Akkor már tudom, honnan vagy ismerős - bólogatott apu, majd kezet fogtak.
- És.. ti honnan ismeritek őt? - nézett ránk anyu.
- Hát.. David régi haverja. Vagyis most új. Vagyis régi. Tök mindegy, lényeg hogy haverok - hadartam el egy levegővel. 
- Aha.. Értem - mondta anyu, majd elsétált.
- Amúgy most készültünk menni - mondta David.
- Hova? - kérdezte apu, majd rám nézett olyan 'nem mész te sehova ezzel a fiúval' tekintettel, mert neki olyan is van, majd végig mérte Zaynt. De tudtam, hogy úgyis elenged, mert örül, ha kimozdulok itthonról.
- Még mi sem tudjunk, csak Zayn - válaszolt David.
- Hát jó. Vigyázzatok magatokra - nézett rám apu, majd Davidre. Hogy tudtam...
- Jó, meglesz - mosolyogtunk, majd elköszöntünk és Zayn kocsijával elhajtottunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem miközben az ablakon bámultam kifelé. 
- Megismeritek a banda többi tagját - válaszolt Zayn az utat nézve. 
- És mégis hol laknak? Vagy laktok. - kérdeztem.
- Nincs már olyan messze - mondta nyugodtan.
- Ott vagyunk már? - kérdeztük egyszerre Daviddel 1 óra múlva. 
- Mindjárt - válaszolt Zayn. 
- 1 órája is ezt mondtad - morgolódtam, majd visszadőltem a helyemre.
- Én is itt fogok valamerre lakni - jelentette ki David. 
- Tényleg? - kérdeztem, miközben az egyre sötétedő tájat néztem. 
- Aha. Amúgy ha már mindjárt este 6 és még nem értünk oda és már vagy 4 elindultunk, mikor fogunk haza érni? - tette fel a kérdést.
- Majd itt aludtok nálunk - vetette fel az ötletét, miközben leparkolt egy majdnem palota szerű házhoz, na jó, attól még messze volt, de majdnem..
- Amúgy ti most komolyan együtt laktok? - kérdezte David.
- Nem, csak most épp pihenő van és ilyenkor ide szoktunk jönni. Amúgy mindannyiunknak van külön háza - mosolygott Zayn, majd elindultunk
a ház felé. 
- Hallod.. Én ma még haza akarok érni - súgtam Davidnek.
- Én is - válaszolt. Zayn kinyitotta az ajtót, majd beinvitált minket. A szívem a torkomban dobogott, de nem tudom miért.
- Harry, Louis, Liam, Niall - kiabálta el magát Zayn, mire Louis lerohant a lépcsőn.
- Zayn, hát megjöttél - pacsiztak le, majd megállt előttünk. 
- Louis Tomlinson - rázott kezet Daviddel. 
- David Watson.
- Óóó.. Te vagy Zayn régi haverja, nem? - kérdezte kíváncsian.
- De igen - bólogatott David. 
- Te pedig.. - mutatott rám.
- Stella Watson - intettem neki mosolyogva.
- Akkor ti testvérek vagytok? - kérdezte miközben a nem létező szakállát simogatta.
- Öhm.. Igen. Vagyis nem.. Ahj, mindegy - legyintettem, mert nem volt kedvem erről beszélni.
- Többiek? - kérdezte Zayn.
- Elmentek vásárolni, ugyanis elfogyott a hűtő tartalma - vigyorgott Louis.
Pár perc múlva mind a három fiú nagy szatyrokkal bebaktatott a bejárati ajtón. Nekik is bemutatkoztunk, majd leültünk a nagy nappali
közepén lévő kanapéra. 

Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy átlagos lány és egy átlagos fiú a One Directionnel beszélget, mint akik ezer éve ismerik egymást. Bár Zayn és David igen, de én...
- És Stella, ki a kedvenced a bandából? - nézett rám Harry mosolyogva. Nem jött rá abból a dolgokra, hogy nem sikítozok? 
- Őszintén? Egyikőtöket sem szeretem, csak a zenéteket - válaszoltam szintén mosolyogva, mire Zayn és David kivételével, mindenki
világfájdalmas képpel nézett rám. 
- Most meg mi van? - néztem rájuk. 
- Semmi - legyintettek együtt. 
- Tudom, hogy az a bajotok hogy nem szeretlek titeket. Bár ez nem is igaz - kezdtem. - Nem az, hogy nem szeretlek titeket, csak hát.. Magam sem tudom.
- Mindegy. Örülünk, hogy nem egy sikítozó lány ül előttünk. Bár őket is szeretjük ugyan úgy, mint a többi rajongót. De várj.. Melyik rajongó
az, aki nem sikítozik? - kérdezte Louis, mire vállat vontunk. 

Tényleg olyan volt, mintha ezer éve ismernénk őket. Nem is olyan rossz emberek mint gondoltam.. Mármint, sose gondoltam hogy rossz emberek, csak nem voltam velük barátságban, így a számítógépen keresztül eddig,
de így élőben teljesen más embereknek tűnnek. De inkább nem kiabálom el, mert lehet hogy most ismerem őket félre..
- Szerintem indultunk kellene, már 10 óra van, mire haza érünk majdnem éjfél lesz - álltam fel. David épp egy Louis által elsütött poénon röhögött a többiekkel együtt.
- Mi? - törölgette a szemeit. - Ja, oké. És mégis mivel megyünk haza? - nézett rám kérdően. Ezen még nem is gondolkodtam. 
- Zayn - vetettem be a bociszemeket és reménykedtem, hogy hatásosak lesznek.
- Ne már.. Mire hazaérnék már olyan 2 óra lenne. Inkább aludjatok itt, és holnap hazaviszlek benneteket - Hát nem jött be a bociszemem.
- Oh, tényleg. Ez mind szép és jó, de nekem holnap sulim van - világosítottam fel.
- Akkor majd korán indulunk. De maradjatok már. Csak nem haltok bele. 
- Hát nem tudom - húztam félre a szám. - Jó, legyen.. Maradunk - egyeztem bele végül, de csak mert jó fej vagyok.
- David, hívd fel anyuékat - utasítottam.
- Nálatok a húgi irányít? - kérdezte Louis nevetve.
- Nem, amúgy nem. Csak most úgy tűnik ilyen kedve van - vette elő a telefonját David, majd felhívta anyut.
- Szia. Öhmm.. Igen jól gondolod. Nem, nem hiszem.. Jó, majd vigyázok rá - nézett rám. - Oké, majd akkor holnap korán megyünk. Jól van, tudom hol van a kulcs. Oké. Na szia - tette le a telefont, majd rám nézett.
- Maradhatunk - mosolygott rám, mintha ennek annyira örülni kellene.
-  Igen. Levettem a válaszaidból - válaszoltam, majd a fiúkra néztem. - Öhm.. Valaki megmutatná merre van a fürdő? - kérdeztem.
- Majd én - állt fel Zayn, majd mutatta, hogy kövessem az emeletre. 
- Ez volna az - állt meg a fürdő előtt. 
- Oké. Köszi - mondtam, majd benyitottam és magamra zártam az ajtót.
Letusoltam, majd eszembe jutott, hogy nincs ruhám amiben aludhatnék. Ígyhát a szégyellőségemnek köszönhetően, nem hogy magamra csavartam
volna egy törölközőt, vagy valami, inkább vissza vettem a ruháimat, majd lebaktattam vissza a fiúkhoz.
- Adna valaki valami pólót? - kérdeztem.
- Zayn - bökte oldalba Liam az említett személyt, aki felállt, majd elindult felfelé, én pedig utána.
- Ez jó lesz? - kérdezte egy fekete pólót lebegtetve a levegőben, amin egy 'Nirvana' felirat volt.
- Tökéletes. Köszi - mosolyogtam rá, miközben kikaptam kezéből a pólót.
Elvonultam a fürdőbe, átöltöztem, majd lementem a többiekhez.
- És.. - kezdtem, miközben leültem David mellé. - Amúgy hol fogok aludni? 
- Hát figyelj 5 választásod van - nézett végig magukon Harry, majd rám mosolygott. 
- Nincs vendég szoba? - kerekedtek el a szemeim. Akkor David hol fog aludni? 
- De van.. De gondolom nem akarsz a földön aludni - nézett rám, én pedig megráztam a fejem, jelezve ezzel azt, hogy nem áll szándékomban. 
- Gondoltam. És gondolom, azt sem akarod, hogy David a földön aludjon. Szóval, ha egyiket sem akarod, akkor kénytelen leszel választani
közülünk valakit - mondta, majd rám kacsintott. 
- Mert a vendégszobában akkora ágy van, hogy csak egy személy fér el rajta? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Valahogy nem akartam elhinni.
- Eltaláltad - bólogatott Louis.
- Akkor majd én alszok a földön - ajánlottam fel egy mosollyal az arcomon.
- Azt már nem - szólalt meg David.
- 1 éjszakát csak kibírsz valamelyikünkkel. Nem harapunk - mosolygott rám Liam. Még szerencse...
- Nem biztos - sóhajtottam. - Mármint - emeltem a mutatóujjam. - Az nem biztos, hogy kibírok egy éjszakát. 
- Most miért nem? Más lányok.. - kezdte Niall.
- Igen. Más lányok - emeltem ki a 'más' szót. - de én nem olyan vagyok. 
- Jó, akkor aludj a földön - morogta Niall.
- Csak 1 éjszaka - nézett rám furán David. - Csak nem halsz bele. 
- Ahj, jól van. És mégis kivel aludjak? 
- Kivel akarsz? - kérdezte Harry felhúzott szemöldökkel.
Hát nem veled! - gondoltam magamban.
Vázoljuk fel a tényeket. Niall most morgott itt nekem, mondjuk hülyeség ebből következtetni, de mindegy. Niall kilőve. Liam.. A-a.
- Na? - kérdezte Zayn, mire felmutattam a mutatóujjam, hogy várjon még egy kicsit. Louis.. Barátnője van, most hogy nézne már ki, hogy befekszem mellé? Louis is kilőve. Harry vagy Zayn? 
- Na! - szólt Zayn.
- Jól van már. 
- Na? - kérdezte Liam. Harry vagy Zayn? Zayn vagy Harry? Jó, majd amit épp jön...
- Zayn - mondtam ki végső döntésem, mire az illető arcán egy nagy vigyor terült el. 
- Ne vigyorogj. Inkább mutasd meg a szobád - utasítottam, mire felállt és elindult felfelé a lépcsőn, én pedig utána baktattam. 
- Ez volna az én szobám - állt meg egy szoba előtt, majd kinyitotta az ajtót és beinvitált.
- Hűű.. Ez olyan... Zaynes - állapítottam meg.
- Az milyen? - kérdezte.
- Hááát - húztam el az 'á' betűt. - Olyan Zaynes.
- Hagyjuk - legyintett mosolyogva. - Ott az ágy. Gondolom alváshoz már nem kell segítség - mutatott az ágyára. 
- Köszi. Innentől boldogulok - vigyorogtam rá szem forgatva.
- Hát jó, akkor majd jövök - azzal kiment a szobából, én pedig befeküdtem az ágyába, aminek olyan Zaynes illata volt. Micsoda megállapításaim vannak. Zayn ágyában Zaynes illat. Hát nem meglepő?
Betakaróztam és gondolkodni kezdtem. 
Sokat gondolkodhattam, ugyanis azt vettem észre, hogy nyitódik az ajtó és Zayn óvatosan lépked be rajta.
- Még fent vagyok - szólaltam meg.
- Miért nem alszol már? - jött az ágyhoz, majd befeküdt mellém, egy szál bokszerben. Oké, Stella.. Nyugi.
- Gondolkodtam - válaszoltam felgyorsult szívveréssel. 
- Min? - kíváncsiskodott. 
- Sok mindenen. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért téged választottalak - válaszoltam.
- Mert bejövök, mi? - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Persze, nagyon - mondtam unottan. - Nem, amúgy nem. 
- Engem hamarabb megismertél. Hidd el, ha Harryt ismered meg hamarabb, vagy akárkit, most nem mellettem feküdnél. 
- Végül is lehet, hogy igazad van. - Vagy nincs...
- Örülj, hogy nem Harry mellett alszol, vagyis majd fogsz aludni, mert kitudja mit csinálna veled. Harry egy perverz állat. Ellentétben  velem. Én egy jóképű, szexi - kezdte, de inkább leintettem. Nem akartam végig hallgatni...
- Igen, tudom, hogy Harry perverz. Te meg egy egoista.
- Héé.. Ezt kikérem magamnak - szólalt meg komoly hangon, de végül elröhögte magát. 
- Igazam van. De inkább egoista, mint perverz. Kitudja, mit csinálnál velem.
- Nem kell ahhoz, hogy perverz legyek - mondta nevetve.
- Haha.. Tényleg nincs hely a vendégszobában? 
- Nyugi már. Nem foglak meg.. erőszakolni - mondta mire felnevettem. 
- Most megnyugtattál. 
- Akkor jó. 
- Amúgy hány óra van? - kérdeztem kíváncsian, majd meghallottam, hogy a mellette lévő szekrényen elkezd kotorászni, majd miután megtalálta
a telefonját.
- Kiégett a szemem - szólalt meg, miután megnézte menni az idő. - Amúgy éjfél van. Úgyhogy szerintem aludjunk - helyezkedett el, majd utána én is, vagy legalább is próbáltam. 
- Te, figyelj. Találd már el, milyen pózban akarsz aludni és ne forgolódj már - szólalt meg Zayn körülbelül 10 perc múlva.
- Jó. Bocsi - maradtam meg az éppen bal oldalamon fekvő pózban, amivel éppen Zayn felé voltam fordulva.
- Na végre. Most már jó a kilátásod is, úgyhogy aludhatsz - Tessék, én megmondtam! Egoista...
- Haha - szólaltam meg halkan, majd lecsuktam a szemeimet. Nem sokáig bírták csukva, úgyhogy inkább kinyitottam vissza őket. 
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a One Direction egyik tagjával fogok aludni. Főleg hogy Zaynnel.
Bevallom őszintén, a zenéjükön kívül Zaynt bírtam a legjobban a bandából. Bár sose voltam az a nagy megszálott rajongója. Nagy szó, hogy ő a hátterem a telefonomon! És ez nálam tényleg nagy szó, ugyanis elméletileg Ed Sheeran rajongó vagyok... 
Gondolkodás közben Zaynt néztem ahogy alszik, majd nem sokkal később elaludtam.